A Roham a World of Tanks kompetitív játékmódja, amely izgalmas, 7 a 7 elleni mérkőzéseket kínál X-es szintű járművekkel, hasonló rangú ellenfelek ellen.

A játékmódban egy ütközet-előkészítő előszoba – ahol meg lehet változtatni a csapat összetételét a csata előtti visszaszámlálásig –, egyedi szerep- és taktikai képességek (amelyekkel előnyre tehetsz szert a csatában), valamint egy rangalapú matchmakingrendszer is elérhető. Gördülj ki, és gyűjts értékelési pontokat, hogy feljebb lépj a hat rangból álló létrán, szerezz progresszív jutalmakat, és foglald el a helyedet a legjobbak között.

 
 

A játékmód alapjai

X-es szintű járművek
A játékmód X-es szintű kifejleszthető járművekkel (kivéve az önjáró lövegeket), gyűjtői játművekkel és néhány különleges járművel játszható.
Csata előtti előkészületek
Miután a pálya betöltött, a játékosok megváltoztathatják a választott járművüket vagy annak konfigurációját.
Fontos pontok
Egy fontos pont elfoglalása után lehetőséged nyílik egyszer használni a kapcsolódó taktikai képességet.
Szerepképességek
A szerepüktől függően a járművek rendelkeznek egy egyedi képességgel, amelynek három töltési szintje van. Minél magasabb a töltési szint a képesség aktiválásakor, annál erősebb a hatás.
Rangsorolt rendszer
Győzd le az azonos képességű ellenfeleket, hogy előrelépj a divíziókban és a ranglétrán.
A szakaszrendszert érintő változtatások
A kvalifikáció után 2 vagy 7 játékosból álló szakaszban, illetve szuperszakaszban játszhatsz.

Változások a pályákon

A Normál csatáktól eltérően a Roham módban csak X-es szintű járművek vehetnek részt, csapatonként 7 parancsnokkal. Figyelembe véve ezt a jelentős különbséget – a kiegyensúlyozott versengés érdekében – az elérhető pályák közül néhányon módosítottunk. A Roham-pályák és a változtatások teljes listája is megtalálható ebben az útmutatóban.

Matchmaking

A matchmaker figyelembe veszi az egyes játékosok rangsorolt rendszerben elfoglalt pozícióját, hogy hasonló értékelésű ellenfeleket találjon. Az összeállított csapatok azonos erősségűek lesznek a divíziójuk és a rangjuk szerint. Ennek eredményeként a játékosok kiélezett csatákban fognak összecsapni, egyenlő feltételek mellett harcolva, hogy eldöntsék, ki kerül ki győztesen.

  • Egyedül játszó játékosok és szakaszok: Azok a játékosok, akik egyedül vagy egy szakasz tagjaként játszanak, csak egyedül játszó játékosokból vagy egy szakaszból és öt egyedül játszó játékosból álló csapat ellen játszhatnak.
  • Szuperszakaszok: Ha egy Szuperszakasz tagjaként lépsz be egy csatába, mindig egy másik Szuperszakasz ellen fogsz harcolni.

Módtulajdonságok

Csatamódosítók

Vannak játékmód-specifikus módosítók, amelyek megváltoztatják a jármű paramétereit. Csatamódosítókat vezettünk be a Roham játékmódba, hogy izgalmasabbá és élvezetesebbé tegyük a csatákat. Segítségükkel különböző taktikákat és manővereket is kipróbálhatsz majd.

A módosítók a következő paraméterekre vannak hatással:

  • A jármű életereje
  • A fogyócikkek visszatöltési ideje
  • Szórás 100 méteren
  • Láthatósági idő
  • Közelségi felderítési sugár
  • Sebzési véletlenszerűség
  • Belső modul sérülése
  • A motortűz esélye

A módosított paraméterekkel kapcsolatos részletes tájékoztatást a Garázsban található felugró ablakában találod.

A háború köde

A Roham módban az ellenséges járművekre vonatkozó információk mindaddig rejtve maradnak, amíg fel nem derítik az adott járművet, de az ellenfelek nevét és rangját már a csata kezdetén tudni fogod.

Csata előtti előkészületek

A csata kezdete előtt a játékosoknak lehetősége nyílik megváltoztatni a választott járművet vagy annak konfigurációját. Tartsd észben, hogy csak a megjavított, teljes legénységű és feltöltött lőszerkészletű járművek használhatóak ebben a módban.

A konfiguráció módosítására csak olyan járművek esetében van mód, amelyeknél az Alternatív konfiguráció harctéri módosítás be van állítva.

A csata előtti előkészületek részeként láthatod a saját és a szövetséges járművek kezdőpozícióját. A te járműved pozíciója narancssárga színnel lesz jelölve.

Miután a visszaszámlálás véget ér, vagy megerősíted a választásodat, nem változtathatod meg a járművedet. A csapattársaid azonban tisztában lesznek a választásoddal. A járműved kiválasztásakor figyelj oda arra is, hogy a csapattársaid milyen járműveket választottak.

Tekintélypontok

Gyűjts tekintélypontokat a Roham módban, hogy javítsd az értékelésedet és az előrehaladásodat, és feltöltsd a különleges szerepképességedet a csatában.

Harci műveletek

Tekintélypontokat alapvető harci műveletek végrehajtásáért kaphatsz, például:

  • Sebzés okozása
  • Felderítés általi közreműködés
  • Lánctalpak megsemmisítése
  • Kritikus találatok okozása
  • Ellenséges járművek megsemmisítése
  • Ellenséges járművek felderítése
  • Sebzés blokkolása a páncélzattal
  • Egy bázis elfoglalása
  • Egy bázis megvédése
  • Életerő elvesztése
  • Kábítás általi közreműködés
  • Sebzés okozása Tüzérségi csapás vagy Tűzfedezet révén
  • A szövetségesek teljesítményének javítása Ösztönzéssel
  • A szövetségesek életerejének visszaállítása
  • Fontos pontok elfoglalása
  • A Hadosztályradar
    taktikai képesség használata
  • Passzív bevételek a csatában

Járműszerep-képességek

A szereptől függően minden járműnek van egy különleges képessége, amellyel hatással lehetsz a csata alakulására. Nyomd meg a 7-es gombot (alapértelmezés szerint) a képességed aktiválásához.

A szerepképességek három különböző töltési szinttel rendelkezhetnek. Legalább egy töltési szint szükséges a szerepképesség aktiválásához.

A töltési szint a tekintélypontok számától függ. Minél magasabb a töltési szint, annál erősebb a képesség hatása. Egy képesség aktiválásakor a teljes összegyűjtött töltést felhasználod. Bizonyos képességek már a csata kezdetén is használhatók, míg mások több másodpercig nem érhetők el.

Képességáttekintő

  • Könnyű harckocsik
  • Közepes harckocsik
  • Nehéz harckocsik
  • Páncélvadászok

Felderítő repülés

Egy felderítő repülőgép pár másodpercen belül átrepül a kiválasztott terület felett. Az észlelt ellenséges járművek rövid ideig felderítve maradnak. Egy speciális ikon jelenik meg annak a játékosnak, akit a képesség segítségével felderítenek.

Ez a képesség néhány másodperccel a csata kezdete után válik elérhetővé.

Sokoldalú könnyű tankok

Aktív felderítő

A látótávolságod megnövekszik. Az idő újraindul, amikor egy ellenséges jármű megsemmisül a felderítésednek köszönhetően.

Kerekes könnyű tankok

Harag

Tüzelés után csökken a löveg újratöltési ideje és a löveg szórása mozgás közben, illetve a torony és a járműtest forgása során.

A számláló újraindul, amikor ütközéssel vagy közelről leadott lövéssel sebzést okozol.

Közepes rohamharckocsik

Ösztönöz

Legénységhatékonysági bónuszt kap a legénységed és a csapattársak legénysége.

A járműveken egyszerre nem lehet egynél több Ösztönzés aktiválva.

Sokoldalú közepes harckocsik

Tűzfedezet

A kiválasztott területet pár másodpercen belül tüzérségi csapás éri. A Tüzérségi csapásban érintett célpontok sebzést szenvednek el, a legénységük pedig elkábul.

Az érintett területen tartózkodó csapattársak szintén elkábulnak, de nem szenvednek el sebzést.

Mesterlövész közepes harckocsik

Kézügyesség

Tártöltő rendszernél: a fennmaradó tár újratöltési ideje csökken.

Automatikus töltőrendszernél: az aktuális sorozat összes lövedéke után gyorsabb az újratöltés.

Ez a képesség csak az újratöltés során aktiválható.

Támogató közepes harckocsik

Harctéri javítás

Olyan zónát hoz létre a járműved körül, amely életerőpontokat állít vissza a csapattársaidnak és a saját járművednek.

Nehéz rohamharckocsik

Egy mindenkiért

Bónuszt ad a legénység hatékonyságához minden olyan szövetséges jármű után, amely más szerepet tölt be a csatában.

A bónusz szorzója nem lehet alacsonyabb 1-nél.

Áttörő nehéz tankok

Fejvadász

Passzív hatás:

  • A löveg újratöltési ideje csökken minden olyan ellenséges jármű után, amelyet megsebez egy lövés.

Aktiválást követően:

  • Nullázza a lövéssel megsebzett ellenséges járművek számlálóját.
  • A járműved életerőt tölt vissza a lövéssel megsebzett minden ellenséges jármű után.

Sokoldalú nehéz harckocsik

Összpontosítás a célpontra

Csökkenti a löveg szórását lövés után, mozgás közben, valamint a járműtest és a torony forgatása közben. Emellett csökkenti a lövések közötti újratöltési időt is.

Támogató nehéz harckocsik

Juggernaut

Csökkenti a bejövő sebzést. Megnöveli a maximális előremeneti és tolatási sebességet.

Megnöveli a motorteljesítményt és az ellenséges járműveknek okozott ütközési sebzést.

Amikor ez a szerepképesség aktív, akkor a lánctalpaid egyetlen lövéstől megsemmisülnek.

Roham páncélvadász

Tiszta lövés

Tüzelés után csökken a löveg szórása mozgás közben, illetve a torony és a járműtest forgása során.

Amíg ez a képesség aktív, a lövéssel okozott sebzés csökkenti a löveg újratöltési idejét, arányosan az ellenséges járműnek okozott sebzéssel.

Egy ellenséges jármű elpusztításával az újratöltési idő jelentősen csökkeni fog.

Sokoldalú páncélvadászok

Telitalálat

A 100 méteren mért szórás 0,01 m lesz. Nagy távolságból történő sebzés esetén a számláló újraindul.

A lövésed által okozott sebzés nő, amennyiben a járműved a lövés pillanatában nem volt felderítve.

Mesterlövész páncélvadászok

Megújulás

Gyorsítás:

A járműved motorteljesítménye és előremeneti/tolatási végsebessége megnövekszik.

Visszaállítás:

Életerőt állít vissza a járművednek attól függően, hogy a Gyorsítás képesség ideje alatt mennyi életerőpontot veszítettél.

Támogató páncélvadászok

Fontos pontok

A pályán találsz olyan területeket, amelyek elfoglalásával taktikai képességeket oldhatsz fel. A fontos pontok száma és helyzete a pályától függően változhat.

Taktikai képességek

Tüzérségi főhadiszállás

Egy tüzérségi főhadiszállás elfoglalása feldoldja a Tüzérségi csapást. Néhány másodpercen belül tüzérségi csapást mérnek a kijelölt területre. A Tüzérségi csapásban érintett célpontok sebzést szenvednek el, a legénységük pedig elkábul. Az érintett területen tartózkodó csapattársak szintén elkábulnak, de nem szenvednek el sebzést. A Tüzérségi főhadiszállás pár perc múlva újra elfoglalható. Az alapértelmezett aktiváló gomb a 8.

Kommunikációs központ

Egy kommunikációs központ elfoglalása feloldja a Hadosztályradart. A képesség aktiválása után minden ellenséges jármű rövid ideig felderítve marad. A kommunikációs központ pár perc múlva újra elfoglalható. Az alapértelmezett aktiváló gomb a 9.

A fontos pontok elfoglalásának szabályai:

  • A fontos pontokat egyidejűleg csak egy jármű foglalhatja el.
  • A fontos pont típusától függ, hogy mennyi ideig tart elfoglalni azt.
  • Amennyiben a foglalást végző jármű megsérül, a foglalás folyamata újraindul. A foglalást végző járműnek várnia kell néhány másodpercet, mielőtt újra megpróbálhatná elfoglalni a fontos pontot.
  • A fontos pontokat nem lehet újra elfoglalni, amíg a kapcsolódó taktikai képességet nem aktiválták.

A Roham mód rangjai

A Roham mód rangsorolási rendszere 6 rangot és 22 divíziót foglal magában. Gyűjts értékelési pontokat, és juss feljebb a divíziókban és a rangokban! Értékelési pontokat győztes csatákért kaphatsz; illetve vereségekért, döntetlenekért, csaták idő előtti elhagyásáért és rang inaktivitásért veszthetsz.

Vas
Bronz
Ezüst
Arany

A fő rangok öt divízióra oszlanak: E, D, C, B és A. A divíziók 100 értékelési pontonként vannak elosztva.

Presztízsrangok

A Bajnok és a Legenda rang egyetlen divízióból áll, így a matchmaking az összegyűjtött értékelési pontok alapján működik.

Bajnok rang

Szerezz legalább 2000 értékelési pontot, hogy elérd a Bajnok rangot

Legenda rang

Legyél a ranglista játékosainak legjobb 15%-ában, hogy elérd a Legenda rangot

A Legenda rang elérésének és megtartásának szabályai:

  • A Legenda rang eléréséhez a Bajnok rangban kell lenned, és több értékelési pontot kell gyűjtened, mint a Legenda rang utolsó játékosának. Lehetséges, hogy a Legenda rangban elérhetővé válik egy pozíció, amelyet a Bajnok rang legjobb játékosa kap meg, az értékelési pontok alapján.
  • A ranglistán szereplő játékosok 15%-a kerül be a Legenda rangba.
  • Az első játékos, aki eléri a Bajnok rangot, automatikusan a Legenda rangra kerül.
  • Ha más játékosok megelőznek a megszerzett értékelési pontok tekintetében, és a rangsor aljára kerülsz, elveszítheted a Legenda rangodat. Akkor is elveszítheted a rangodat, ha a Legenda rangon belül csökken a helyek száma.
  • A ranglista ötpercenként frissül, és a játékosok ilyenkor kerülhetnek át a Bajnok rangból a Legendába és fordítva.

Ranglista

A játékosok aktivitását a Bajnok és a Legenda rangon egy dinamikus Roham-ranglistában lehet nyomon követni a játékkliensben.

Egy játékos helyezése a ranglistán a megszerzett értékelési pontok számától függ. Ha több játékosnak ugyanakkor az értékelési pontszáma, akkor az a játékos kapja a jobb helyezést, aki több Roham-csatát játszott le. A ranglista 5 percenként frissül.

Játékmódbeli inaktivitás

Az Ezüst vagy az annál magasabb rangú játékosok értékelési pontokat veszítenek a hosszabb ideig tartó inaktivitás miatt. Ha egy játékos e négy rang valamelyikét viseli, minden csatában bizonyos számú aktivitástöltést kap jutalmul. Ezeket a jutalmakat a csatában elért bármilyen eredményért megkapják, de a dezertáló vagy tétlen játékosok nem.

Egy játékos aktivitási sávjában legfeljebb 14 töltés tárolható, és ezek naponta -1 töltés ütemben fogyatkoznak. Ha egy játékosnak az eseménynap végén nincs töltése, akkor az aktuális rangjától függően levonásra kerül valamennyi értékelési pont.

Csatánként szerzett aktivitástöltések:

Az inaktivitásért naponta elvesztett értékelési pontok:

  • Ezüst rang:1 töltés
  • Arany rang:1 töltés
  • Bajnok rang:1 töltés
  • Legenda rang:1 töltés
  • Ezüst rang: 20 pont
  • Arany rang: 25 pont
  • Bajnok rang: 50 pont
  • Legenda rang: 75 pont

Szezonok

A Roham egy szezonális esemény, és minden év három szezonból áll.

Minden szezon egyedi vizuális stílussal rendelkezik, amely meghatározza a testreszabási elemek és jutalmak stílusát. Ezen kívül az események szabályai, a játékmechanizmusok és a rendelkezésre álló pályák is változhatnak az egyes szezonok között.

Szezonjutalmak

Minden évben két jutalomsáv kínál egyedi testreszabásokat a ranglétrán való előrehaladásért és rengeteg játékbeli jutalmat a heti küldetésekért.

Ahogy haladsz feljebb a ranglétrán, egy különleges progresszív 2D-stílust kapsz a Roham módhoz, valamint a stílus további példányait, dögcédula-gravírozásokat és háttereket, jelvényeket és sávokat.

A jelvények és a becenévsávok védett jutalmak. Ezeket a következő szezon kezdetén eltávolítjuk.

Heti küldetések

Ha minden héten részt veszel a játékmód csatáiban, további jutalmakat szerezhetsz 5 küldetés során. A küldetéseket egymás után kell teljesíteni, és az aktuális szezon végéig nem járnak le, illetve nem veszítik el az elért előrehaladást.

Az összes küldetés teljesítése után kapsz egy tokent, amelyet jutalmul bármilyen fejlesztett felszerelésre beválthatsz. Ha a következő szezon kezdetéig nem választasz fejlesztett felszerelést, akkor automatikusan megkapod a Megnövelt lövésállóság felszerelést.

Napi jutalom

A Bajnok és Legenda rangú játékosok napi 25, illetve 50 kötvény jutalmat kapnak. Ez a jutalom a szezon során minden nap a tűzszünet során kerül jóváírásra a játékosok fiókjában.

Bérelhető járművek

Minden X-es szintű járművel rendelkező játékos 3 bérelt járművet kap a szezonban. Ezek a szezon végéig megmaradnak a fiókban.

Éves jutalmak

Vegyél részt mindhárom szezonban, gyűjtsd a Roham-színeket, és szerezz értékes jutalmakat az értékelési évben elért eredményeid alapján.

Az egyes szezonok során legfeljebb hat Roham-színt kaphatsz, attól függően, hogy milyen rangot értél el a szezonok végén. Az éves jutalmad egyre jobb lesz minden harmadik összegyűjtött Roham-szín után. A megmaradt színeket kötvényekkel kompenzáljuk a következő arányban: 1 Roham-szín = 500 kötvény.

Ha egy értékelési év alatt összegyűjtőd mind a 18 Roham-színt, megkapod a maximális éves jutalmat. A következőket szerezheted meg: Roham éves 2D-stílus, tokenek választható fejlesztett és kísérleti felszerelésekre, jelvények, sávok és egy különleges jutalomtank egy évfordulós 3D-stílussal.

2D-stílus: „Rex Draconis”
Egy különleges 2D-stílus jutalmul a sárkány évében nyújtott teljesítményedért.
2D-stílus: „Rex Draconis”
Medál: „Vas sárkány”
A Roham módban összegyűjtött Roham⁠-⁠színekért megszerezhető jutalom.
  • 3 – Vas sárkány
  • 6 – Bronz sárkány
  • 9 – Ezüst sárkány
  • 12 – Arany sárkány
  • 15 – A sárkány évének bajnoka
  • 18 – A sárkány évének legendája
Egy medált kapsz attól függően, hogy mennyi Roham⁠-⁠színt gyűjtöttél össze.
1000 kötvény
Egy fizetőeszköz, amelyet fejlesztett felszerelések, felszerelésdirektívák és ritka járművek vásárlására használhatsz.
 
 
 
 
 
Kísérleti felszerelés
Álcafestésminta jutalmul 6 Roham⁠-⁠szín összegyűjtéséért. Az alábbi listából választhatsz egy kísérleti felszerelést:
  • Tűzvezető rendszer 3. szint
  • Mobilitásjavító rendszer 3. szint
  • Túlélőképesség-növelő csomag 3. szint
  • Pontosságjavító rendszer 3. szint
Kísérleti felszerelés
Medál: „Bronz sárkány”
A Roham módban összegyűjtött Roham⁠-⁠színekért megszerezhető jutalom.
  • 3 – Vas sárkány
  • 6 – Bronz sárkány
  • 9 – Ezüst sárkány
  • 12 – Arany sárkány
  • 15 – A sárkány évének bajnoka
  • 18 – A sárkány évének legendája
Egy medált kapsz attól függően, hogy mennyi Roham⁠-⁠színt gyűjtöttél össze.
300 komponens
Egy fizetőeszköz, amelyet a kísérleti felszerelések fejlesztésére használhatsz.
 
 
 
 
 
XAshbringer
3D-stílus: „Ashbringer: Ezüst”
Medál: „Ezüst sárkány”
A Roham módban összegyűjtött Roham⁠-⁠színekért megszerezhető jutalom.
  • 3 – Vas sárkány
  • 6 – Bronz sárkány
  • 9 – Ezüst sárkány
  • 12 – Arany sárkány
  • 15 – A sárkány évének bajnoka
  • 18 – A sárkány évének legendája
Egy medált kapsz attól függően, hogy mennyi Roham⁠-⁠színt gyűjtöttél össze.
Egyedi legénység
Négy egyedi, 100%-os képzettségű harckocsizó, három további készség megtanulásához elegendő legénységi XP-vel.
 
 
 
 
 
XAshbringer
3D-stílus: „Ashbringer: Arany”
Medál: „Arany sárkány”
A Roham módban összegyűjtött Roham⁠-⁠színekért megszerezhető jutalom.
  • 3 – Vas sárkány
  • 6 – Bronz sárkány
  • 9 – Ezüst sárkány
  • 12 – Arany sárkány
  • 15 – A sárkány évének bajnoka
  • 18 – A sárkány évének legendája
Egy medált kapsz attól függően, hogy mennyi Roham⁠-⁠színt gyűjtöttél össze.
Fejlesztett felszerelés
Egy sor különleges tárgy, amelyek jobb tulajdonságokat kínálnak. Nem adnak további bónuszokat a különleges férőhelyekre. Jutalomként választhatsz egy fejlesztett felszerelést.
  • Csendes kipufogórendszer
  • Innovatív célzás
  • Fejlesztett meghajtás
  • Fejlesztett kompresszor
  • Megnövelt lövésállóság
  • Fejlesztett konfiguráció
  • Kísérleti távcső
  • Innovatív töltőrendszer
  • Szellőztető rendszer
  • Kopásálló célzó rendszer
  • Stabilizáló rendszer
 
 
 
 
 
XAshbringer
3D-stílus: „Ashbringer: Bajnok”
Medál: „A sárkány évének bajnoka”
A Roham módban összegyűjtött Roham⁠-⁠színekért megszerezhető jutalom.
  • 3 – Vas sárkány
  • 6 – Bronz sárkány
  • 9 – Ezüst sárkány
  • 12 – Arany sárkány
  • 15 – A sárkány évének bajnoka
  • 18 – A sárkány évének legendája
Egy medált kapsz attól függően, hogy mennyi Roham⁠-⁠színt gyűjtöttél össze.
Jelvény: „Roham 2025–2026: Bajnok”
Egy emlékjelvény jutalmul 15 Roham⁠-⁠szín összegyűjtéséért.
 
 
 
 
 
XAshbringer
3D-stílus: „Ashbringer: Legenda”
Medál: „A sárkány évének legendája”
A Roham módban összegyűjtött Roham⁠-⁠színekért megszerezhető jutalom.
  • 3 – Vas sárkány
  • 6 – Bronz sárkány
  • 9 – Ezüst sárkány
  • 12 – Arany sárkány
  • 15 – A sárkány évének bajnoka
  • 18 – A sárkány évének legendája
Egy medált kapsz attól függően, hogy mennyi Roham⁠-⁠színt gyűjtöttél össze.
Jelvény: „Roham 2025–2026: Legenda”
Egy emlékjelvény jutalmul 18 Roham⁠-⁠szín összegyűjtéséért.
Sáv: „A sárkány legendája”
Egy különleges becenévsáv jutalmul A sárkány éve legjobb Roham-játékosainak.
 
 
 
 
 
15