Játékegyensúlyi változtatások az 1.20-as frissítésben

Parancsnok!

Az 1.18-as frissítésben számos jármű technikai paramétereit módosítottuk. A változtatások bevezetése óta eltelt néhány hónapban folyamatosan figyelemmel kísértük az eredményeket, most pedig készen állunk a következő lépésre.

Az 1.20-as frissítésben módosítjuk 27 brit, német és francia, valamint más ágak járműveinek harci paramétereit. Ezek a különböző egyensúlyi változtatások úgy módosítják a tankok teljesítményét, hogy közben megmaradnak azok legfontosabb játékmenetbeli jellemzői. A célzott változtatások némelyike hatással lesz az ágakban lévő kapcsolódó járművekre is, így a következetesség érdekében ezek harci paramétereit is korrigálni fogjuk. Vessünk egy pillantást az egyes járműcsoportokra külön-külön.

 
 

IX–X-es szintű járművek: Finom, de hatékony javítások

A következő magas szintű járművek jellemzőin változtatunk, hogy hatékonyabbak lehessenek a harcban:

XCenturion Action X
Löveg újratöltési ideje
8
 mp
 (▼0,6 mp)
Löveg szórása a torony forgása közben
0,08
 (▼0,04)
Végsebesség
55
 km/h
 (▲2 km/h)
Löveg szórása mozgás közben
0,1
 (▼0,04)
Löveg szórása a járműtest forgása közben
0,1
 (▼0,04)
XRheinmetall Panzerwagen
Löveg újratöltési ideje
8
 mp
 (▼1 mp)
Löveg szórása 100 méteren
0,33
 m
 (▼0,03 m)
Célzási sebesség
1,4
 mp
 (▼0,2 mp)
Löveg szórása a torony forgása közben
0,08
 (▼0,02)
Löveg szórása mozgás közben
0,1
 (▼0,04)
Löveg szórása a járműtest forgása közben
0,1
 (▼0,04)
XT57 Heavy Tank
Célzási sebesség
2,7
 mp
 (▼0,2 mp)
Tolatási sebesség
14
 km/h
 (▲2 km/h)
Löveg szórása mozgás közben
0,22
 (▼0,03)
Löveg szórása a járműtest forgása közben
0,22
 (▼0,03)
XRinoceronte
Tolatási sebesség
15
 km/h
 (▲3 km/h)
c.c. 127/54 Mk. 411 lövedék sebessége
925
 m/mp
 (▲169 m/mp)
Elülső toronypáncélzat
210
 mm
 (▲20 mm)
 
 
X
Centurion Action X
X
Rheinmetall Panzerwagen
X
T57 Heavy Tank
X
Rinoceronte

Brit járművek

A visszajelzéseitek és a statisztikák alapján X Centurion Action X nem elég versenyképes a csatatéren, így valamelyest javítanunk kell a harci paraméterein. Ennek eredményeképpen csökkentjük az újratöltési idejét (8,6 mp helyett 8 mp) és a szórását mozgás közben, valamint a járműtest és a torony forgásakor. Valamelyest megnöveljük a végsebességét, 53-ról 55 km/h-ra.

Azért, hogy ezek a változások következetesek legyenek, az ág két szomszédos tankja, VIII Centurion Mk. I és IX Centurion Mk. 7/1 harckocsik esetében is csökkentjük a szórást mozgás és a járműtest forgása közben.

Német járművek

X Rheinmetall Panzerwagen szintén nem teljesít jól az azonos szintű ellenfelekkel szemben, így nem is túl népszerű. Egy feljavított löveg hatékonyabbá teheti a harcban. Ennek megfelelően változtatunk a Panzerwagen újratöltési és célzási idején, előbbit 9-ről 8 mp-re, utóbbit pedig 1,6-ról 1,4 mp-re csökkentve. A 100 méteren mért szórásán is javítunk, 0,36-ról 0,33 m-re mérsékelve azt, valamint csökkentjük a mozgás közben, illetve a járműtest és a torony forgatásakor tapasztalható szórást is (0,14-ről 0,10-re).

VIII HWK 12 , amely VIII-as szinten található, szintén hasonló javításokat kap a mozgás és a járműtest forgása közbeni szórás terén, hogy versenyképesebb legyen.

Amerikai ág

Bár X T57 Heavy Tank elég kemény, és magabiztosan teljesít normál csatákban és Roham módban egyaránt, úgy éreztük, hogy egy kis mobilitásjavítás és nagyobb lövési kényelem jót tenne neki. A jármű tolatási sebességét 12-ről 14 km/h-ra emeljük, a célzási időt pedig 2,9-ről 2,7 mp-re javítjuk. Ezenfelül valamelyest javítunk a löveg szórásán mozgás és a járműtest forgása közben.

Olasz ág

A visszajelzéseitek alátámasztották, hogy X Rinoceronte szerepe a csatatéren lehetne egy kicsit hangsúlyosabb. Ezért megerősítjük a toronypáncélzatát, és megnöveljük a speciális KUM lövedékei sebességét. A tolatási sebességét pedig 12-ről 15 km/h-ra emeljük.

Közepes szintű járművek: Keményebbek és veszélyesebbek

A statisztikák elemzése után arra jutottunk, hogy a következő VI–VII-es szintű járműveknek szükségük van némi extra tűzerőre, mobilitásra és túlélőképességre a hatékonyságuk növelése érdekében. Mindegyik járművet egyedileg értékeltünk, és biztosak vagyunk benne, hogy ezek a változtatások vonzóbbá teszik őket.

VIARL V39
90 mm AC DCA 45 löveg újratöltési ideje
7,5
 mp
 (▼1,5 mp)
Végsebesség
45
 km/h
 (▲3 km/h)
VIITiger (P)
8,8 cm Kw.K. 43 L/71 löveg újratöltési ideje a Tiger (P) Neuer Turm toronnyal
7,7
 mp
 (▼0,9 mp)
8,8 cm Kw.K. 43 L/71 löveg újratöltési ideje a Tiger (P) Turm Nr. 1 toronnyal
8,2
 mp
 (▼0,9 mp)
8,8 cm Kw.K. 43 L/71 löveg szórása a Tiger (P) Neuer Turm torony forgása közben
0,12
 (▼0,04)
Jármű tartóssága a Tiger (P) Neuer Turm toronnyal
1 500
 HP
 (▲50 HP)
Jármű tartóssága a Tiger (P) Turm Nr. 1 toronnyal
1 400
 HP
 (▲50 HP)
Tiger (P) Neuer Turm torony homlokpáncélzata
200
 mm
 (▲100 mm)
VIIIkv 90 Typ B
9 cm kan m/F löveg célzási ideje
2
 mp
 (▼0,3 mp)
9 cm kan m/F szórása
0,32
 (▼0,04)
VIISpähpanzer SP I C
90 mm D921 F1 löveg újratöltési ideje a Spähpanzer SP I C PT I toronnyal
8,5
 mp
 (▼1,5 mp)
90 mm D921 F1 löveg újratöltési ideje a Spähpanzer SP I C PT II Rh.-Nr. WK-G2 toronnyal
8
 mp
 (▼1,5 mp)
90 mm Mecar löveg újratöltési ideje
7,5
 mp
 (▼1,5 mp)
90 mm D921 F1 löveg szórása a Spähpanzer SP I C PT I torony forgása közben
0,1
 (▼0,06)
90 mm D921 F1 löveg szórása a Spähpanzer SP I C PT II Rh.-Nr. WK-G2 torony forgása közben
0,1
 (▼0,06)
90 mm Mecar löveg szórása a torony forgása közben
0,1
 (▼0,06)
VIIT-43
85 mm D-5T-85BM löveg szórása a torony forgása közben
0,08
 (▼0,06)
Löveg mozgás közbeni szórása a T-43 felfüggesztéssel
0,18
 (▼0,06)
Löveg mozgás közbeni szórása a T-43 mod. 1943 felfüggesztéssel
0,16
 (▼0,06)
Löveg fordulás közbeni szórása a T-43 felfüggesztéssel
0,18
 (▼0,06)
Löveg fordulás közbeni szórása a T-43 mod. 1943 felfüggesztéssel
0,16
 (▼0,06)
VIIComet
Löveg mozgás közbeni szórása az A34 felfüggesztéssel
0,18
 (▼0,06)
Löveg mozgás közbeni szórása az A34A felfüggesztéssel
0,16
 (▼0,06)
Löveg fordulás közbeni szórása az A34 felfüggesztéssel
0,18
 (▼0,06)
Löveg fordulás közbeni szórása az A34A felfüggesztéssel
0,16
 (▼0,06)
VIIA-44
107 mm ZIS-6 löveg célzási ideje
2,9
 mp
 (▼0,5 mp)
107 mm ZIS-6 löveg szórása
0,43
 (▼0,02)
107 mm ZIS-6 löveg szórása a torony forgása közben
0,12
 (▼0,04)
 
 
VI
ARL V39
VII
Tiger (P) 
VII
Ikv 90 Typ B
VII
Spähpanzer SP I C
VII
T-43
VII
Comet
VII
A-44

ARL V39

Végsebességét 42-ről 45 km/h-ra emeljük, 90 mm-es AC DCA 45 lövegének újratöltési idejét pedig 9-ről 7,5 mp-re javítjuk.

Tiger (P)

A torony frontpáncélját megerősítettük. Továbbá javítunk a 8,8 cm Kw.K. 43 L/71 löveg stabilizációján, újratöltési idején és a torony forgása közbeni szórásán. Illetve az életerejét is megnöveltük.

Ikv 90 Typ B

0,36-ról 0,32 méterre csökkentjük a 9 cm kan m/F löveg 100 méteren mért szórását. A célzási idő 2,3-ról 2 mp-re rövidül.

Spähpanzer SP I C

Csökken a 90 mm D921 F1 és 90 mm Mecar lövegek újratöltési ideje és a torony forgatása közbeni szórása.

Т-43

Javítunk a 85 mm D5T-85BM löveg toronyforgás közbeni szórásán. Továbbá csökkentjük a mozgás közbeni szórását is.

Comet

Javítunk a löveg szórásán mozgás és a járműtest forgása közben.

A-44

A 107 mm ZIS-6 célzási idejét 3,4-ről 2,9 mp-re mérsékeljük. A 100 méteren mért szórását és a torony forgása közbeni szórását 0,45-ről 0,43 m-re, illetve 0,16-ról 0,12-re csökkentjük.

Túlteljesítő magas szintű járművek: Óvatos változások

Francia ág

Az 1.18-as frissítésben módosítottuk X AMX M4 mle. 54 bizonyos karakterisztikáit, hogy erősítsük a frontvonalbeli harcos szerepét. A harci hatékonyságának komoly javulása után megvizsgáltuk a statisztikákat, és úgy döntöttünk, hogy az 1.18.1-es frissítésben kissé módosítjuk a teljesítményét.

Több hónapon keresztül figyeltük a fenyegető nehéz tank teljesítményét a normál csatákban, és világosan látható, hogy ezek a korrekciók nem voltak elégségesek. Úgy döntöttünk, hogy még tovább megyünk, és kissé módosítunk a 130 mm/45 Model 1935 löveg alábbi paraméterein:

  • Célzási idő: 2,2-ről 2,5 mp-re
  • Újratöltési idő: 13,4-ről 14 mp-re
  • A löveg szórása 100 méteren: 0,33-ról 0,36 m-re

A mozgás, valamint a járműtest és a torony forgása közbeni szóráson is módosítottunk. Ezek a precízen kimért változtatások segítenek korrigálni a hatékonyságát, és összhangba hozni a jármű paramétereit a többi nehéz harckocsiéval.

Az AMX M4 mle. 51 és az AMX 65 t lövegein is módosítani fogunk.

Olasz járművek

Tisztában vagyunk vele, hogy közösséget érzékenyen érintette a X Progetto M40 mod. 65 gyengítése. Egy közkedvelt, igen népszerű járműről van szó, és nyilván tudni szeretnétek, hogy miért gyengítenénk egy olyan járművet, amely csak 49%-os győzelmi aránnyal rendelkezik (amely nem egy magas érték). Ebben az esetben viszont 2 nagyon fontos paraméterre is figyelnünk kellett:

  • A Progetto M40 Mod. 65 volt a legnépszerűbb X-es szintű közepes tank a játékban az elmúlt 6 hónap során, és a népszerűsége egyre jobban növekszik
  • Ez a jármű a legjobb három harckocsi között szerepel az egy csatában okozott átlagsebzés alapján a X-es szintű közepes tankok között

Ezeket a tendenciákat látva szeretnénk egy kissé csökkenteni a jármű teljesítményét, és lelassítani a népszerűségének növekedését. A statisztikák tanulmányozása után úgy döntöttünk, hogy kissé korrigáljuk a hatékonyságát, és 23-ról 20 km/h-ra csökkentjük a jármű hátrameneti sebességét, valamint megnöveljük a löveg szórását mozgás és a járműtest forgása közben. Emellett csökkentjük a felső páncéllemez ellenállóságát, sebezhetőbbé téve ezt az olasz ragadozót bármilyen távolságból. A IX Prototipo Standard B is hasonló módosításokon fog átesni a lövegét tekintve.

Amerikai járművek

X T110E3 egy félelmetes jármű, amely kiemelkedik a játékban található többi X-es szintű páncélvadász közül. Bizonyos értelemben páratlan ellenféllé vált a csatatéren. Az egy csatában okozott átlagsebzés tekintetében első helyet foglal ez a jármű a X-es szintű, fejlesztési fán elérhető páncélvadászok között, így gyengíteni szeretnénk a teljesítményén. A harckocsi továbbá második helyet foglal el az egy csatában felfogott átlagsebzés alapján a X-es szintű páncélvadászok között. Lehet, hogy nem ez a legnépszerűbb harckocsi a játékban, azonban a mostani, alacsony játékosszám is kezd már hatással lenni a Normál csatákra. Ezért is szeretnénk csökkenteni a hatékonyságát a következő paraméterek módosításával:

  • Életerő: 2050-ről 1950 életerőre
  • Látótávolság: 390-ről 370 m-re
  • Újratöltési idő: 17-ről 18 mp-re
  • Célzási idő: 2,5-ről 2,7 mp-re

Hogy megőrizzük az ágban található járművek karakterisztikáinak következetességét, csökkentjük a T95 látótávolságát is (380 m helyett 360 m). Az újratöltési és célzási időt 18,3-ról 19 mp-re, illetve 2,5-ről 2,7 mp-re emeljük.

 Osszátok meg velünk a gondolataitokat ezekről a módosításokról, parancsnokok!

Vitasd meg Discordon

Bezárás