Parancsnok!
Hamarosan kiadjuk a 2.1.1-es frissítést, amely három új és hat átdolgozott XI-es szintű járművet, egy új amerikai gépágyús közepes harckocsi ágat, valamint egyéb újdonságokat tartalmaz. Töltsd le a csomagot már most, hogy ne kelljen várnod a megjelenés napján!
A frissítés mérete 1.78 GB (SD verzió) vagy 2.1 GB (HD verzió). Jelöld be a „Frissítések előzetes letöltése” négyzetet a Wargaming.net Játékközpont beállításaiban, majd kattints a Mentés gombra a módosítások alkalmazásához!
Tudd meg, hogy hogyan engedélyezheted az előtöltést a WGC-ben, az alábbi gomb segítségével pedig választ kaphatsz a gyakran feltett kérdésekre az erre a célra létrehozott oldalunkon.
HOGYAN CSATLAKOZHATSZ AZ ELŐTÖLTÉSHEZ
Gördülj ki!
A terméket nem licenceli, támogatja, illetőleg a termék nem áll kapcsolatban a világ semelyik szövetségi, állami, illetve szuverén kormányzati szervével, sem katonai szervvel vagy szolgálattal. A katonai járművekkel kapcsolatos valamennyi védjegy és védjegyhasználati jog a mindenkori jogtulajdonosok tulajdonát képezi. Bármely katonai jármű adott gyártmányára, típusára, gyártójára és/vagy változatára való hivatkozás kizárólag a történelmi pontosságot szolgálja, és nem jelenti a védjegy tulajdonosának szponzorálását vagy támogatását. Valamennyi modell tulajdonságait a 20. század első feléből származó katonai járművek műszaki elemei alapján valósághűen reprodukáltuk. A katonai járművekkel kapcsolatos valamennyi védjegy és védjegyhasználati jog a mindenkori jogtulajdonosok tulajdonát képezi.
© 2009–2026 Wargaming.net Minden jog fenntartva.