Vesd bele magad az 1.23.1-es frissítés nyílt tesztjébe!

Parancsnok!

Itt az ünnepi időszak, és aktívan dolgozunk a World of Tanks legújabb frissítésén! Bemutatkoznak benne a vadonatúj japán nehéz harckocsik – egy hat harcosból álló gyűjtemény az V-östől a X-es szintűig. Az ág magasabb szintű tankjai innovatív kettős célzási mechanikával (más néven löveglehűléssel) és hidropneumatikus felfüggesztéssel büszkélkedhetnek.

Emellett kipróbálhatod a Roham újabb felvonását is, a visszatérő játékon belüli Bolttal, amelyben exkluzív tárgyak is kaphatók kötvényekért. Végül pedig bejárhatod a Frontvonal negyedik epizódját, és tesztelheted a 11 újra kiegyensúlyozott alacsonyabb szintű járművet Normál csatákban, amelyek megújult és továbbfejlesztett játékélményt kínálnak. Vessük bele magunkat!

 
 

Fontos, hogy a nyílt teszt minden funkciója jelenleg is aktív fejlesztés alatt áll. Semmilyen érték, jutalom, műszaki jellemző és egyéb, a nyílt teszt szempontjából lényeges funkcióbeállítás sem tekinthető véglegesnek, és elképzelhető, hogy nem egyezik a végül megjelenő verzióéval.

Ismerkedj meg a hat vadonatúj japán harcossal!

Ezek az új japán nehéz harckocsik jelentősen eltérnek a jelenlegi, a Type 5 Heavyig vezető járműágtól. Modernebb megjelenésűek, aerodinamikus formákkal és döntött páncélzattal. Ráadásul az új ág magasabb szintű tankjai két innovatív mechanikával érkeznek: vadonatúj kettős célzással (löveglehűléssel) és az ismert hidropneumatikus felfüggesztéssel.

Az új harcosok kifejlesztése a IV-es szintű Type 1 Chi-He harckocsival kezdődik.

Az új ág az V-ös szintű Mitsu 108 harckocsival indít, ami egy háromtornyú, a szovjet T-28 ihlette tank, továbbfejlesztett védőpáncélzattal.

A Mitsu 108 járműtulajdonságai

Kinyit
Járműtulajdonság Érték
Átlagsebzés 300 / 300 / 400 HP
Átlag páncélátütés (100 méteren) 130 / 165 / 53 mm
Lőszertípus Páncéltörő/páncéltörő/repeszromboló
Újratöltési idő 13,8 mp
Lövegkitérítési szögek -10/20 fok
Célzási idő 3 mp
Szórás 100 méteren 0,46 m
Átlagsebzés percenként 1304 / 1304 / 1739 HP/perc
Életerő 900 HP
Járműtestpáncélzat 70 / 40 / 30 mm
Toronypáncélzat 90 / 70 / 60 mm
Végsebesség / tolatási sebesség 35 / 12 km/h
Összecsuk

Vizsgáljuk meg a repertoár többi tagját!

VI-os szint: Type 3 Ju-Nu

A Tiger I japán változatán alapul, lényegében a Chi-Ri harckocsi megerősített verziója, tömörebb páncélzattal.

A Type 3 Ju-Nu járműtulajdonságai

Kinyit
Járműtulajdonság Érték
Átlagsebzés 230 / 230 / 280 HP
Átlag páncélátütés (100 méteren) 150 / 218 / 44 mm
Lőszertípus Páncéltörő/keményfémmagvas/repeszromboló
Újratöltési idő 7,3 mp
Lövegkitérítési szögek -10/20 fok
Célzási idő 2,3 mp
Szórás 100 méteren 0,37 m
Átlagsebzés percenként 1890 / 1890 / 2301 HP
Életerő 1050 HP
Járműtestpáncélzat 130 / 50 / 40 mm
Toronypáncélzat 160 / 60 / 40 mm
Végsebesség / tolatási sebesség 35 / 12 km/h
Összecsuk

VII-es szint: Type 4 Ju-To

A projekt továbbfejlesztése még több döntött páncélzattal és további előtétpáncélokkal. A jármű kiváló lövegkitérési szögekkel (-10/20 fok) és jó percenkénti sebzéssel büszkélkedhet az alap páncéltörő lövedékkel.

A Type 4 Ju-To járműtulajdonságai

Kinyit
Járműtulajdonság Érték
Átlagsebzés 320 / 320 / 420 HP
Átlag páncélátütés (100 méteren) 195 / 230 / 53 mm
Lőszertípus Páncéltörő/keményfémmagvas/repeszromboló
Újratöltési idő 10,7 mp
Lövegkitérítési szögek -10/20 fok
Célzási idő 2,3 mp
Szórás 100 méteren 0,35 m
Átlagsebzés percenként 1794 / 1794 / 2355 HP
Életerő 1350 HP
Járműtestpáncélzat 85 / 40 / 40 mm
Toronypáncélzat 200 / 70 / 45 mm
Végsebesség / tolatási sebesség 35 / 12 km/h
Összecsuk

VIII-as szint: Type 57

Innovatív, kettős célzásként is ismert löveglehűlési mechanikájával a Type 57 az ág első olyan járműve, ami ezzel a jellegzetes játékmenetbeli jellemzővel rendelkezik. Ez lehetővé teszi a kétféle tüzelést: az egyik normál, a másik pedig megnövelt pontosságú.

A Type 57 járműtulajdonságai

Kinyit
Járműtulajdonság Érték
Átlagsebzés 360 / 360 / 440 HP
Átlag páncélátütés (100 méteren) 225 / 246 / 53 mm
Lőszertípus Páncéltörő/keményfémmagvas/repeszromboló
Újratöltési idő 11,4 mp
Lövegkitérítési szögek -12/20 fok
Célzási idő 2,3 mp
Szórás 100 méteren a löveg lehűlése előtt / után 0,42 m / 0,28 m
Átlagsebzés percenként 1895 / 1895 / 2316 HP
Életerő 1500 HP
Járműtestpáncélzat 100 / 70 / 30 mm
Toronypáncélzat 300 / 120 / 30 mm
Végsebesség / tolatási sebesség 35 / 12 km/h
Összecsuk

Lássuk, hogyan működik a löveg lehűlése!

Kettős célzási mechanika

Löveg lehűlése

  • Amikor a Type 57 tüzel, a lövege felmelegszik.
  • Ezt követően a löveg elkezd lehűlni. Ha az újratöltést követően várunk egy pillanatot, a lehűlés hatásának köszönhetően javul a lövés pontossága.
  • Amint a löveg teljesen lehűl, a szórása a következő lövésig javul.

Megnövelt pontosság aktiválása

  • Aktiválódott megnövelt pontosság esetén megjelenik egy második célzókör.
  • Ez a második kör határozza meg a lövés pontosságát.

Célzási folyamat

  • Miután megjelenik a második kör, a lövegnek szüksége van némi időre, hogy teljesen a maximális elérhető pontossággal célozzon.
  • De ha szükséges, úgy is dönthetsz, hogy újratöltést követően azonnal lősz, anélkül, hogy várnál a megnövelt pontosságú célzásra.

Taktikai döntések

A harci helyzettől függően ez a funkció a következőket teszi lehetővé:

  • A kicsit alacsonyabb pontosság árán választhatod a magasabb percenkénti sebzést.
  • Dönthetsz úgy, hogy ritkábban lősz, de nagyobb pontossággal.

IX-es szint: Type 68

A páncélzata miatt aktívan ki kell használni a terep egyenetlenségét, mivel járműtest közepes védettsége miatt képtelen hatékonyan ellenállni az ellenséges tűznek. Ugyanakkor kemény tornya hatékonyan tölti be ezt a szerepet.

A löveglehűlési mechanika mellett a járművet hidropneumatikus felfüggesztéssel is ellátták, ami a lövegkitérési szögeit jóról (-8/20 fok) kiválóra (-12/24 fok) javítja. Ez a funkció nagy segítséget jelent a jól páncélozott torony előnyeinek kihasználásában hull-down pozíció felvételekor.

A Type 68 járműtulajdonságai

Kinyit
Járműtulajdonság Érték
Átlagsebzés 400 / 400 / 515 HP
Átlag páncélátütés (100 méteren) 250 / 311 / 60 mm
Lőszertípus Páncéltörő/keményfémmagvas/repeszromboló
Újratöltési idő 10 mp
Lövegkitérési szögek (passzív/aktív hidropneumatikus felfüggesztés) -8/20 fok / -12/24 fok
Célzási idő 2,2 mp
Szórás 100 méteren a löveg lehűlése előtt / után 0,42 m / 0,28 m
Átlagsebzés percenként 2400 / 2400 / 3090 HP
Életerő 1950 HP
Járműtestpáncélzat 80 / 70 / 30 mm
Toronypáncélzat 280 / 80 / 40 mm
Végsebesség / tolatási sebesség 35 / 14 km/h
Összecsuk

X-es szint: Type 71

A teljes ág koronaékszere, amelyben jól kiegyensúlyozódik az elülső páncélzat és a mobilitás. A Type 71-et arra tervezték, hogy hull-down pozíciókból vesd be, amelyekben kemény toronypáncélzata a leghatékonyabban kihasználható. Emellett hidropneumatikus felfüggesztéssel is felszerelték. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy javíts a jármű lövegkitérési szögein, és további előnyt nyerj, amikor egyenetlen terepen játszol. Azonban nem szabad megfeledkezned közepes tolatási sebességéről és az oldalsó sebezhetőségéről.

A Type 71 járműtulajdonságai

Kinyit
Járműtulajdonság Érték
Átlagsebzés 400 / 400 / 515 HP
Átlag páncélátütés (100 méteren) 260 / 320 / 60 mm
Lőszertípus Páncéltörő/keményfémmagvas/repeszromboló
Újratöltési idő 8,8 mp
Lövegkitérési szögek (passzív/aktív hidropneumatikus felfüggesztés) -7/20 fok / -12/25 fok
Célzási idő 2 mp
Szórás 100 méteren a löveg lehűlése előtt / után 0,42 m / 0,28 m
Átlagsebzés percenként 2727 / 2727 / 3511 HP
Életerő 2200 HP
Járműtestpáncélzat 120 / 70 / 40 mm
Toronypáncélzat 270 / 140 / 50 mm
Végsebesség / tolatási sebesség 35 / 14 km/h
Összecsuk

További részleteket a hamarosan megjelenő, a japán nehéz harckocsiknak és játékmenetüknek szentelt cikkünkben osztunk majd meg. Addig is csatlakozz a nyílt teszthez, és oszd meg véleményedet a járművekről!

Frontvonal 4. epizód: Próbáld ki a dinamikus csatahelyzetek rendszerét!

A nyílt teszt során a Frontvonal december 21-től december 22-ig lesz elérhető.

A Frontvonal 4. epizódjában a dinamikus csatahelyzetek rendszerével élheted át az ütközeteket. Ez magába foglalja a harci tartalékok kiválasztásának és használatának mindhárom, korábbi felvonásokban elérhető módját, így még változatosabb taktikai lehetőségeket kínál.

A közelgő epizódban minden csatában megjelenik egy véletlenszerűen kiválasztott helyzet a következő három harci tartalék lehetőség közül:

  1. Normál csata: Ez a mód a Frontvonal szokásos szabályait alkalmazza.
  2. Műveleti támogatás: Ebben a helyzetben csökken a harci tartalék újratöltési ideje, lehetővé téve a gyakoribb használatot. Ez összességében javítja a harci dinamikát, és bővíti a rendelkezésedre és csapatod rendelkezésére álló taktikai lehetőségeket.
  3. Sorsfordulat: Bizonyos rangok elérésekor döntened kell két, különböző kategóriákból és járműtípusokból véletlenszerűen kiválasztott harci tartalék közül. Ez a rugalmasság lehetővé teszi, hogy jobban alkalmazkodj a harctéri szituációhoz, és akár ugyanazon tartalékok kombinációit használd. Ha a csata előtt harci tartalékokat helyezel el a Garázs férőhelyein, azzal növeled annak az esélyét, hogy felbukkanjanak választható lehetőségként.

Ha a Sorsfordulatban harci tartalékokat helyezel el a Garázs férőhelyein csata előtt, azzal növeled annak az esélyét, hogy felbukkanjanak választható lehetőségként. Ha harci tartalék pontok felhasználásával vásárolsz tartalékokat, azzal 1-gyel növeled a szintjüket a csatában, így 4 szinten állhatnak rendelkezésedre.

Mindhárom csatahelyzet véletlenszerűen érhető el a 4. epizód folyamán, így lehetővé téve, hogy mindegyiket átélhesd.

A dinamikus csatahelyzetek rendszere sokszínűbbé teszi a Frontvonalat és a rendelkezésedre álló taktikai lehetőségeket, biztosítva, hogy mindegyik csatád igazán egyedi élményt kínáljon!

Hamarosan indul a Roham: A bíborvörös pegazus szezonja!

A nyílt teszt során a Roham december 23-tól érhető majd el.

Az 1.23.1-es frissítés megjelenésével indul a Roham új felvonása, A bíborvörös pegazus szezonja. Folytatódik utad az éves jutalom felé, szóval küzdj, ahogy csak tudsz, és igazán exkluzív tárgyak üthetik a markodat, például:

  • Vadonatúj 2D-stílusok élénk színekben.
  • A X-es szintű lengyel CS-63 közepes harckocsi különleges változata, hihetetlen 3D-stílussal és személyre szabott harckocsizókkal.

A közelgő szezonba lépve számos említésre érdemes változásra kell felkészülnöd.

  • Visszatér a Bolt, amelyben exkluzív tárgyak kaphatók kötvényekért! Ezzel a szezonnal újra megnyitja kapuit a játékon belüli Bolt, amelyben exkluzív tárgyak kaphatók kötvényekért. Itt kötvényekért cserébe megszerezheted a mesterlövész kínai 114 SP2 páncélvadászt, ritka fejlesztett felszereléssel (megnövelt lövésállósággal) és más menő cuccokkal.
  • Új térképek: Ebben a felvonásban Himmelsdorf némi átalakításon esik át, és a következő három új térképnek ad utat: Oyster Bay, Studzianki és Outpost. A térképek Rohamban játszható változatai különböznek majd a Normál csatákban használtaktól, szóval készülj fel a váratlan taktikai manőverekre!
  • Új csatamódosítók: Tovább fokozza az izgalmakat a meglévő kettőt kiegészítő három új csatamódosító bevezetése. Lentebb alaposan áttekintheted mindet.
Paraméter Módosító
ÚJDONSÁG! Szórás 100 méteren 0,15 m-rel csökken
ÚJDONSÁG! Felderítés esetén a láthatóság időtartama 10 mp-ről 3 mp-re csökken
ÚJDONSÁG! Közelségi felderítési sugár 50 m-ről 25 m-re csökken
Jármű életereje 25%-kal nő
Fogyócikkek újratöltési ideje 90 mp-ről 45 mp-re csökken

Ne feledd, hogy ezek a módosítók kizárólag a Rohamban működnek, és nincsenek hatással más játékmódokra! Automatikusan aktíválódnak az első csatától.

Vegyél részt a nyílt teszten, és készülj fel a diadalra A bíborvörös pegazus szezonjában!

Alacsony szintű járművekkel kapcsolatos játékegyensúly-változás

Az 1.23.1-es frissítésben ismét a járművekkel kapcsolatos játékegyensúly-változásokra összpontosítunk. Ezúttal tizenegy alacsony szintű járművet állítunk reflektorfénybe. Járműtulajdonságaik finomhangolása megközelíthetőbbé és élvezetesebbé teszi a játékot az újoncok számára, akik most kezdik meg utazásukat a World of Tanks világában. Ugyanakkor veteránjaink is fedezhetnek fel új elemeket a frissített játékélményben. Nézd meg az alábbi táblázatban, melyik járműveket érinti a játékegyensúly-változás!

  • II-es szint
  • III-as szint
  • IV-es szint

Egyszerűsítjük a kommunikációt!

A World of Tanks teljesítményének javítása érdekében, és hogy új funkciókra összpontosíthassunk, nyugdíjazzuk a játékon belüli általános chatet. Ennek köszönhetően jobban gazdálkodhatunk az erőforrásokkal, így biztosítva, hogy a játékélmény folyamatosan fejlődjön.

Helyette gyertek, és vegyetek részt a beszélgetésekben más platformjainkon és közösségi oldalainkon:

Köszönjük a megértéseteket és folyamatos támogatásotokat!

  • Így vehetsz részt a nyílt teszten
  • Új tesztelő vagy?
Így vehetsz részt a nyílt teszten

Jogosultság

Minden World of Tanks-játékos részt vehet a közelgő frissítés nyílt tesztjén!

A részvételhez szükséged lesz a Wargaming.net Játékközpontra (WGC), a legújabb nyíltteszt-játékkliensre és egy aktív World of Tanks-fiókra.

A nyíltteszt-fiókok jelentősen megnövelt erőforrásokkal rendelkeznek, hogy a játékosok korlátozások nélkül tudják kipróbálni a változásokat és funkciókat.

Az élő szerveren lévő fiókodat klónozzuk a teszt kezdete előtt, hogy az előrehaladásod azonos legyen a nyílt teszt szerverén. December 12. 22:59 (CET) időpontban az élő szerveren lévő fiókodat átmásoltuk a nyílt teszt szerverére, így az nem tükrözi az ezen dátumot követő változásokat.

Töltsd le, és telepítsd a tesztklienst!

A TESZTKLIENS TELEPÍTŐJE

  • Futtasd a tesztkliens telepítőjét!
  • A normál World of Tanks-játékfájlokat tartalmazó mappától eltérő telepítési mappát válassz!
  • Válaszd ki a frissen telepített tesztklienst a WGC tetején található legördülő menüből!
  • Gördülj ki – és ne felejtsd el megosztani a visszajelzésedet!

További részleteket a WGC-ről az erre szánt Wargaming.net Játékközpont útmutatóban találsz.

Új tesztelő vagy?

Nézd meg a hasznos nyilvános tesztelési útmutatónkat, amelyben minden részletet megtalálsz a nyílt tesztekről, a tesztkörnyezetbeli tesztekről és a szupertesztekről.

ÚTMUTATÓ A TESZTHEZ

Frissítési jegyzet (csak angol nyelven)

Kinyit

Main Changes

New Branch of Japanese Heavy Tanks

Six new heavy tanks (from Tier V to Tier) have been added:

  • Tier V — Mitsu 108
  • Tier VI — Type 3 Ju-Nu
  • Tier VII   Type 4 Ju-To
  • Tier VIII  — Type 57
  • Tier IX — Type 68
  • Tier Х — Type 71

Frontline

  • The dynamic battle scenario system has been introduced. Frontline battles will now use one of the following three battle scenarios at random: 
    • Standard Battle: A scenario with standard Frontline rules.
    • Operational Support: A scenario with reduced Combat Reserve cooldown.
    • Twist of Fate: A scenario where players choose between sets of random Reserves with the opportunity to improve them to Level IV.
  • Combat Reserves now have four Levels again.
  • Zone markers on maps have been changed to help players see more clearly which zones have been captured and which remain dangerous.
  • Additional issues in the mode have also been fixed.

Onslaught

Main Changes:

  • The Season of the Crimson Pegasus has been added.
  • The Onslaught Shop has been added. 
  • New modifiers have been added:
    • Dispersion at 100 m has been reduced by 0.15.
    • Time remaining visible has been decreased from 10 seconds to 3 seconds.
    • Proximity spotting radius has been decreased from 50 meters to 25 meters.

New content has been added for the Season of the Crimson Pegasus:

  • Progressive 2D Style: "Heavenly Horse (Crimson)", including a new set of decals, emblems, inscriptions, and camouflage patterns.
  • Dog Tag Backgrounds: Iron, Bronze, Silver, Gold, Champion, and Legend.
  • Nickname Stripe: "By Zeus's Will".
  • Badges: "Bronte" and "Astrape".
  • Medal: "Steed of the Gods".
  • The following rental vehicles have been added: AMX M4 mle.54 7x7, CS-63 7x7, Controcarro 3 7x7.

Other Changes:

  • New maps have been added: Oyster Bay, Studzianki, and Outpost.
  • The locations of the Points of Interest on the Overlord and Ensk maps have been changed.
  • Some objects on the Overlord, Glacier, Ghost Town, Airfield, and Klondike maps have been changed.
  • The Himmelsdorf map has been temporarily removed from the roster for redevelopment.

General Chat

The general chat in the Garage has been disabled.

Changes to Technical Characteristics of Vehicles

U.S.S.R.

  • The following vehicle has been added for testing by Supertest players: Object 701

BT-2

  • Dispersion during movement and on hull traverse with the BT-2 suspension has been increased by 10%
  • Dispersion during movement and on hull traverse with the BT-5 suspension has been decreased by 20%

BT-5

  • Load capacity of the BT-5 suspension has been changed from 10.72 to 10.80 t
  • The 12LL radio has been replaced with the 10R radio and stored at the Depot
  • Number of shells in the magazine of the 37 mm automatic OKB-2 gun has been changed from 5 to 6
  • Penetration of the UBR-243P shell for the 45 mm 21-KMT gun has been changed from 90 to 109 mm
  • Penetration of the UBR-243 shell for the 45 mm 21-KMT gun has been changed from 55 to 67 mm
  • Dispersion during movement and on hull traverse with the BT-5 suspension has been decreased by 21%
  • Dispersion during movement and on hull traverse with the BT-5U suspension has been decreased by 23%
  • Dispersion of the 45 mm 21-KMT gun has been changed from 0.39 to 0.38 m
  • Dispersion of the 45 mm 21-KMT gun after firing a shot has been decreased by 14%
  • Aiming time of the 45 mm 21-KMT gun has been changed from 2.4 to 2 s
  • Reloading time of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-5 turret has been changed from 5.2 to 7 s
  • Aiming time of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-5 turret has been changed from 2.7 to 2 s
  • Dispersion of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-5 turret has been changed from 0.46 to 0.42 m
  • Dispersion of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-5 turret after firing a shot has been decreased by 62%
  • Reloading time of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-7 shielded turret has been changed from 5 to 6.5 s
  • Aiming time of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-7 shielded turret has been changed from 2.5 to 1.9 s
  • Dispersion of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-5 shielded turret has been changed from 0.45 to 0.4 m
  • Dispersion of the 37 mm automatic OKB-2 gun in the BT-5 shielded turret after firing a shot has been decreased by 57%

Germany

  • The following vehicle has been added for testing by Supertest players: BT-42

Jagdpanzer 38(t) Hetzer

  • Hull armoring has been worsened—thickness of the lower glacis plate has been decreased
  • Reloading time of the 10,5 cm Stu.H. 42 L/28 gun has been changed from 8.6 to 9.8 s
  • Aiming time of the 10,5 cm Stu.H. 42 L/28 gun has been changed from 1.7 to 2.3 s

Pz.Kpfw.⁠ ⁠III⁠ ⁠Ausf.⁠ ⁠J

  • The 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 and 2 cm Flak 38 guns have been replaced with the 5 cm Kw.K.⁠ ⁠38 L/42 gun and stored at the Depot
  • Load capacity of the Pz.Kpfw.⁠ ⁠III⁠ ⁠Ausf.⁠ ⁠J suspension has been changed from 19.25 to 19.85 t

Pz.Kpfw.⁠ ⁠III Ausf.⁠ ⁠E

  • The order of module research has been changed
  • The 2 cm Kw.K.⁠ ⁠38 and 2 cm Flak 38 guns have been replaced with the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun and stored at the Depot
  • The FuG Spr. 1 radio has been replaced with the FuG 7 radio and stored at the Depot
  • Damage of the Pzgr 36 and Pzgr 40 shells for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 36 to 45 HP
  • Damage of the Sprgr 18 shell for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 42 to 60 HP
  • Penetration of the Pzgr 36 shell for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 40 to 52 mm
  • Penetration of the Pzgr 40 shell for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 74 to 80 mm
  • Dispersion of the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun in the Pz.Kpfw.⁠ ⁠III Ausf. A turret has been changed from 0.46 to 0.43 m
  • Dispersion of the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun in the Pz.Kpfw.⁠ ⁠III Ausf.⁠ ⁠E turret has been changed from 0.46 to 0.42 m
  • Dispersion of the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun after firing a shot has been decreased by 25%
  • Load capacity of the Pz.Kpfw.⁠ ⁠III Ausf. D suspension has been changed from 15.45 to 16.80 t

Leichttraktor

  • The 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been replaced with the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5f gun (with the same characteristics) and stored at the Depot

Pz.Kpfw.⁠ ⁠II Luchs

  • Damage of the Pzgr 36 and Pzgr 40 shells for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 36 to 45 HP
  • Damage of the Sprgr 18 shell for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 42 to 60 HP
  • Penetration of the Pzgr 36 shell for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 40 to 52 mm
  • Penetration of the Pzgr 40 shell for the 3,7 cm Kw.K.⁠ ⁠36 L/46.5 gun has been changed from 74 to 80 mm

U.S.A.

M2 Light Tank

  • The order of module research has been changed

M3 Stuart

  • The order of module research has been changed
  • The SCR 506 radio has been replaced with the SCR 210 radio and stored at the Depot
  • The 20mm Hispano-Suiza gun has been replaced with the 37 mm Gun M5 and stored at to the Depot
  • Load capacity of the Stuart E1 suspension has been changed from 12.50 to 12.80 t
  • Dispersion during movement and on hull traverse with the Stuart E1 suspension has been increased by 25%
  • Dispersion during movement and on hull traverse with the Stuart E2 suspension has been decreased by 20%
  • Dispersion of the 37 mm Gun M5 in the D37812 turret has been changed from 0.46 to 0.43 m
  • Aiming time of the 37 mm Gun M5 in the D37812 turret has been changed from 2.1 to 1.9 s
  • Dispersion of the 37 mm Gun M5 in the D37812 turret after firing a shot has been decreased by 25%
  • Dispersion of the 37 mm Gun M5 during traverse of the D37812 turret has been decreased by 25%
  • Dispersion of the 37 mm Gun M5 during traverse of the D39273 turret has been decreased by 17%
  • Dispersion of the 37 mm Gun M5 in the D39273 turret has been changed from 0.46 to 0.42 m
  • Dispersion of the 20mm Hispano-Suiza gun in the D37812 turret has been changed from 0.5 to 0.46 m
  • Dispersion of the 20mm Hispano-Suiza gun in the D39273 turret has been changed from 0.5 to 0.45 m

M5 Stuart

  • Penetration of the AP M74 shell for the 37 mm Gun T16 has been changed from 56 to 65 mm
  • Penetration of the APC M51 shell for the 37 mm Gun T16 has been changed from 78 to 87 mm
  • Dispersion during movement and on hull traverse with the VVSS T16E3 suspension has been decreased by 28%
  • Dispersion during movement and on hull traverse with the VVSS T36E8 suspension has been decreased by 24%
  • Dispersion of the 37mm Gun M6 in the M5A1 turret has been changed from 0.42 to 0.4 m
  • Dispersion of the 37 mm Gun T16 in the M5A1 turret has been changed from 0.42 to 0.38 m
  • Dispersion of the 37 mm Gun T16 in the M5 turret has been changed from 0.42 to 0.4 m
  • Dispersion of the 37 mm Gun T16 after firing a shot has been decreased by 40%
  • Clips for the 37 mm Gun T16 have been removed
  • Time for loading between shots in the magazine of the 37 mm Gun T16 has been changed from 0.67 to 0.5 s

U.K.

  • The following vehicles have been added for testing by Supertest players: Nemesis, Charioteer Nomad

Valentine

  • Power of the AEC 190 engine has been changed from 131 to 145 h.p.
  • Power of the GMC 6004 6-71S engine has been changed from 138 to 155 h.p.
  • Hull armoring has been worsened
  • The WS No.⁠ ⁠19 Mk.⁠ ⁠I radio has been replaced with the WS No. 9 radio and stored at the Depot
  • Load capacity of the Valentine Mk.⁠ ⁠I suspension has been changed from 16.50 to 18.60 t
  • Research cost of the AEC 190 engine has been changed from 180 to 150 XP
  • Research cost of the GMC 6004 6-71S engine has been changed from 700 to 350 XP
  • Research cost of the GMC 6004 6-71A engine has been changed from 800 to 400 XP

Matilda

  • Armoring of the Matilda Mk.⁠ ⁠IIA and Matilda Mk.⁠ ⁠IIA* turrets has been worsened—thickness of the commander's cupola has been decreased

Bishop

  • Power of the AEC 190 engine has been changed from 131 to 145 h.p.
  • Power of the GMC 6004 6-71S engine has been changed from 138 to 155 h.p.

Valentine AT

  • Power of the AEC 190 engine has been changed from 131 to 145 h.p.
  • Power of the GMC 6004 6-71S engine has been changed from 138 to 155 h.p.

China

Type 2597 Chi-Ha

  • The order of module research has been changed
  • The Type 3 Otsu radio has been replaced with the Type 96 Bo radio and stored at the Depot
  • Aiming time of the 57mm Gun Type 97 in the Type 97 turret has been changed from 2.3 to 1.9 s
  • Aiming time of the 57mm Gun Type 97 in the Type 97-Kai turret has been changed from 2.3 to 1.8 s
  • Dispersion of the 45 mm 20K gun in the Type 97 turret has been changed from 0.46 to 0.43 m
  • Dispersion of the 45 mm 20K gun in the Type 97-Kai turret has been changed from 0.46 to 0.42 m
  • Research cost of the Type 100 V-12 W engine has been changed from 700 to 350 XP
  • Research cost of the Type 100 V-12 A engine has been changed from 850 to 500 XP

VAE Type B

  • The order of module research has been changed

Japan

Type 97 Chi-Ha

  • Aiming time of the 5,7 cm Gun Type 97 in the Type 97 Chi-Ha turret has been changed from 2.3 to 1.9 s
  • Aiming time of the 5,7 cm Gun Type 97 in the Type 97 Chi-Ha Shinhoto turret has been changed from 2.3 to 1.8 s

Czechoslovakia

  • The following vehicle has been added for testing by Supertest players: TT-130M
Összecsuk

Vitasd meg Discordon

Bezárás