Megérkezett az 1.22 frissítés nyílt tesztje!

Hamarosan rengeteg érdekes dolog érkezik a World of Tanksbe, amelyeket augusztus 17-től te is megnézhetsz az 1.22-es frissítés nyílt tesztje során! A lista hosszú: új brit kerekes közepestank-ág, pálya- és járműegyensúlyi változások, új Battle Pass- és Roham-szezonok, a kiképzőtábor és a WoT plusz változásai és még sok más. Nézzük, mit tartogat a nyílt teszt.

 
 

Az 1.22-es frissítés nyílt tesztje során a játékban tervezett összes változtatás technikai stabilitását is ellenőrizni szeretnénk, hogy eldönthessük, készen állnak-e a fő játékban való megjelenésre.

Brit kerekes közepes tankok

Nemrég összehasonlítottuk a brit közepes és a francia könnyű kerekes járműveket. Itt megnézheted az összehasonlítást, ahol azt is megtalálod, hogy mit várhatsz ettől az új brit ágtól!

Az új, kerekes brit közepestank-ág számos izgalmas újítást hoz majd a játékba. A brit fejlesztési fa viszonylag alacsony szintjétől kezdve már elérhetők – a Cruiser IV közepes tanktól kezdve –, és 6 hasonló tulajdonságú, azonban egyedi játékmenettel rendelkező harckocsit tartalmaz a fejlesztési ág. Az első a sorban a négykerekű AEC Armoured Car V-ös szinten, amelyet a Crusader tornyával felszerelt VI-os szintű Staghound Mk. III követ. A VII-es szintű FSV Scheme A, több kerékkel (hat) és nagyobb tűzerővel rendelkezik, mint elődje. A VIII-as szintű FV601 Saladin, amelyet a második világháború után tömegesen gyártottak, 90 mm-es löveggel és erős motorral rendelkezik. IX-es szinten érkezik a GSOR 1006 Scheme 7, amelyet a légiszállítású egységek igényeinek megfelelően fejlesztettek ki és nagy kaliberű (105 mm) löveggel büszkélkedhet. Az ág csúcsán a X-es szintű Concept No.5 található, amely a Leopard 1 és a CS-63 harckocsikhoz hasonló taktikai szerepkört tölt be.

Bár ugyanolyan nehéz őket mozgásképtelenné tenni, mint a francia kerekes társaikat, az új britek sok szempontból teljesen különböznek tőlük. Nagyobbak és – bár nagyon mozgékonyak – nem túl gyorsak, ezért nem tudnak olyan jól kitérni a lövések elől. A szigetlakók a lánctalpas járművekhez hasonlóan képesek helyben megfordulni, és nincs kétféle mozgási üzemmódjuk, ezáltal valamivel könnyebben kezelhetők. A nagy fajlagos teljesítmény, a pontos löveg és a jó stabilizálás, valamint a tisztességes látótávolság és a viszonylag alacsony percenkénti sebzés együttesen teszik alkalmassá a brit újoncokat a harctéri mobil tűztámogató szerepkörre.

XConcept No.5
Átlagsebzés
430/430/515
 HP
Átlag átütőerő
260/318/55
 mm
Életerő
1 800
 HP
Maximális sebesség / Tolatási sebesség
65/32
 km/h
Szórás 100 méteren
0,31
 m
Célzási idő
1,8
 mp
Löveg újratöltési ideje
11,7
 mp
Járműtest páncélzat
70/40/35
 mm
Torony páncélzat
150/40/40
 mm
Motor teljesítménye
580
 LE
Fajlagos teljesítmény
25,2
 LE/t
Löveg süllyesztési / emelkedési szöge
−8/16
 fok
Látótáv
400
 m
IXGSOR 1006 Scheme 7
Átlagsebzés
390/390/480
 HP
Átlag átütőerő
248/315/53
 mm
Életerő
1 650
 HP
Maximális sebesség / Tolatási sebesség
65/32
 km/h
Szórás 100 méteren
0,32
 m
Célzási idő
1,9
 mp
Löveg újratöltési ideje
11,7
 mp
Járműtest páncélzat
60/35/20
 mm
Torony páncélzat
85/30/20
 mm
Motor teljesítménye
535
 LE
Fajlagos teljesítmény
24,3
 LE/t
Löveg süllyesztési / emelkedési szöge
−8/16
 fok
Látótáv
390
 m
VIIIFV601 Saladin
Átlagsebzés
250/250/330
 HP
Átlag átütőerő
221/255/45
 mm
Életerő
1 200
 HP
Maximális sebesség / Tolatási sebesség
60/30
 km/h
Szórás 100 méteren
0,33
 m
Célzási idő
1,9
 mp
Löveg újratöltési ideje
8
 mp
Járműtest páncélzat
14/14/8
 mm
Torony páncélzat
25/16/16
 mm
Motor teljesítménye
310
 LE
Fajlagos teljesítmény
23,8
 LE/t
Löveg süllyesztési / emelkedési szöge
−8/20
 fok
Látótáv
380
 m
VIIFSV Scheme A
Átlagsebzés
150/150/200
 HP
Átlag átütőerő
185/220/38
 mm
Életerő
1 000
 HP
Maximális sebesség / Tolatási sebesség
60/30
 km/h
Szórás 100 méteren
0,33
 m
Célzási idő
1,8
 mp
Löveg újratöltési ideje
4,7
 mp
Járműtest páncélzat
35/15/12
 mm
Torony páncélzat
40/25/12
 mm
Motor teljesítménye
220
 LE
Fajlagos teljesítmény
24,4
 LE/t
Löveg süllyesztési / emelkedési szöge
−5/15
 fok
Látótáv
370
 m
VIStaghound Mk. III
Átlagsebzés
125/125/175
 HP
Átlag átütőerő
138/190/38
 mm
Életerő
800
 HP
Maximális sebesség / Tolatási sebesség
60/30
 km/h
Szórás 100 méteren
0,38
 m
Célzási idő
2,2
 mp
Löveg újratöltési ideje
3,8
 mp
Járműtest páncélzat
22/13/10
 mm
Torony páncélzat
51/24/16
 mm
Motor teljesítménye
320
 LE
Fajlagos teljesítmény
24,3
 LE/t
Löveg süllyesztési / emelkedési szöge
−7/20
 fok
Látótáv
360
 m
VAEC Armoured Car
Átlagsebzés
90/90/125
 HP
Átlag átütőerő
121/180/30
 mm
Életerő
580
 HP
Maximális sebesség / Tolatási sebesség
60/30
 km/h
Szórás 100 méteren
0,39
 m
Célzási idő
2
 mp
Löveg újratöltési ideje
2,8
 mp
Járműtest páncélzat
18/16/16
 mm
Torony páncélzat
18/16/16
 mm
Motor teljesítménye
290
 LE
Fajlagos teljesítmény
20,7
 LE/t
Löveg süllyesztési / emelkedési szöge
−10/20
 fok
Látótáv
350
 m
 
 
X
Concept 5
IX
GSOR 1006/7
VIII
Saladin
VII
FSV Sch. A
VI
Staghound
V
AEC

A nyílt teszt a legjobb alkalom arra, hogy megtapasztaljátok, milyen a játék ezekkel az új kerekes járművekkel, úgyhogy mindenképpen menjetek velük egy kört!

Roham: egy új szezon

A Roham Az azúrkék pegazus új szezonnal veszi kezdetét. Ez lesz az első a három szezonból álló, egyéves ciklusban, amelynek végén a résztvevők a teljesítményük alapján komoly jutalmakat zsebelhetnek be, többek között egy új X-es szintű tankot: a Hurricane-t, egy lengyel közepes tankot, amely a CS-63-mal megegyező tulajdonságokkal, egy hihetetlen 3D-stílussal és egyedi legénységgel érkezik.

További újdonságok a Roham módban:

  • A kvalifikációs csatákkal újul meg a rangsorolási rendszer: tíz csata határozza meg a kezdő rangodat (az előző szezonban elért eredményeiddel együtt). Most már nem kell megmászni az egész ranglétrát!
  • Új szezonspecifikus járműtestreszabások.
  • Számos új pályát kapott a játékmód, és meglévő térképeket is frissítettünk.
  • Kiegyensúlyozott szerepképességek.
  • Nincs több tüzérség a csatákban.

És még sok más! Olvass el mindent a Roham játékmód új szezonjáról szóló cikkünkben, és készülj fel a tervezett változtatások kipróbálására. Járd be az ismerős, de mégis más pályákat, és küzdj 7 a 7 ellen a kedvenc kifejleszthető és gyűjtői X-es szintű járműveddel a nyílt teszten!

A nyílt tesztben a Roham játékmód jutalmai nem lesznek azonosak a fő játékban elérhetőkkel.

Battle Pass XII. szezon

A Battle Pass XII. szezonja a Mirny-13 helyszínén fog játszódni, és a története egyfajta előzménytörténet lesz. Az alapjárművek – az Object 140, az M-V-Y és a Jagdpanzer E 100 – progresszív stílusai olyan járművekké változtatják a harckocsikat, amelyek készen állnak a váratlan és megmagyarázhatatlan helyzetekre.

A XII. szezon szokás szerint rengeteg finomságot kínál majd, valamint néhány kezelőfelületi fejlesztést is bemutat: A gyűjtemények animált felületet kapnak, amely lehetővé teszi, hogy válasszatok a különböző események emléktárgyaiból álló készletek közül. Az új szezon jutalmainak megszerzését és a Mirny-13 titkainak megismerését szeptember elején kezdheted el.

A járműveket érintő módosításjavaslatok

Folyamatosan figyeljük az összes jármű harci teljesítményét és az ezzel kapcsolatos közösségi visszajelzéseket, ezért az 1.22-es frissítésben több járműkategóriánál is módosításokat hajtunk végre. A változások nem csak a X-es szintű kifejleszthető járműveket, hanem a közepes szintű járműveket és számos prémium tankot is érintenek. Továbbá, néhány X-es szintű jutalomjárműnek is csökken az általános hatékonysága. Mindent egybevetve, a jelenleg túlteljesítő járművek egy kicsit gyengébbek lesznek, míg az alulteljesítők értékei javulni fognak. A változások fő célja, hogy a játékmenet kiegyensúlyozottabbá, taktikailag változatosabbá és igazságosabbá váljon.

Olvasd el a részletes cikkünket a tervezett (de még nem végleges) változásokról, és ismerd meg, hogy milyenek lesznek a járművek a nyílt teszten!

Prémium járművek (VIII-as szint)

Az adatok és a visszajelzések elemzése során arra jutottunk, hogy több VIII-as szintű prémium járműnek jelentősen meg kell növelni az értékeit, hogy jobb játékélményt nyújtsanak azoknak, akiknek már van ilyen járművük a garázsukban.

VIII.T26E5
Végsebesség
45
 km/h
 (▲4,8 km/h)
Tolatási sebesség
17
 km/h
 (▲2 km/h)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben
0,15
 m
 (▼0.07 m)
A járműtest forgási sebessége
35
 fok/mp
 (▲5 fok/mp)
A löveg szórása 100 méteren
0,36
 m
 (▼0,02 m)
Célzási idő
2,1
 mp
 (▼0,2 mp)
VIII.AMX M4 mle. 49
A járműtest forgási sebessége
30
 fok/mp
 (▲5 fok/mp)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben
0,18
 m
 (▼0,04 m)
Látótávolság
390
 m
 (▲20 m)
Célzási idő
2,5
 mp
 (▼0.4 s)
Löveg szórása a torony forgása közben
0,12
 m
 (▼0,04 m)
VIII.T25 Pilot
Az alaplőszer páncélátütése
208
 mm
 (▲16 mm)
A különleges lőszer páncélátütése
268
 mm
 (▲25 mm)
Az alaplőszer sebessége
920
 m/mp
 (▲67 m/mp)
A különleges lőszer sebessége
1100
 m/mp
 (▲79 m/mp)
VIII.Centurion Mk. 5/1 RAAC
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben
0,14
 m
 (▼0,04 m)
VIII.Strv 81
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben
0,14
 m
 (▼0,06 m)
VIII.FV4202
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben
0,14
 m
 (▼0,06 m)
Látótávolság
400
 m
 (▲10 m)
A löveg újratöltési ideje
7,5
 mp
 (▼0.5 mp)
VIIITurtle Mk. I
Végsebesség
25
 km/h
 (▲5 km/h)
Tolatási sebesség
12
 km/h
 (▲2 km/h)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben
0,18
 m
 (▼0.07 m)
Az alaplőszer páncélátütése
240
 mm
 (▲16 mm)
A különleges lőszer páncélátütése
270
 mm
 (▲17 mm)
Az alaplőszer sebessége
1050
 m/mp
 (▲258 m/mp)
A különleges lőszer sebessége
1 200
 m/mp
 (▲209 m/mp)
 
 
VIII.
T26E5
VIII.
AMX M4 mle. 49
VIII.
T25 Pilot
VIII.
Centurion 5/1
VIII.
Strv 81
VIII.
FV4202
VIII.
Turtle Mk. I

Kifejleszthető járművek (V-VIII-as szint)

A statisztikák és a közösség javaslatai azt mutatták, hogy több nemzet és típus V-VIII-as szintű járművének értékeit növelni kell.

V.Churchill I
Löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a Churchill I felfüggesztéssel
0,2
 m
 (▼0,02 m)
Löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a Churchill III felfüggesztéssel
0,18
 m
 (▼0,02 m)
Szórás 100 m-en a 75 mm-es Vickers HV löveggel
0,35
 m
 (▼0,01 m)
Célzási idő a 75 mm-es Vickers HV löveggel
2,1
 mp
 (▼0,2 mp)
VI.Churchill VII
Végsebesség
25
 km/h
 (▲5 km/h)
Tolatási sebesség
14
 km/h
 (▲2 km/h)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a Churchill IV felfüggesztéssel
0,18
 m
 (▼0,02 m)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a Churchill VII felfüggesztéssel
0,16
 m
 (▼0,02 m)
Célzási idő az OQF 17-pdr Mk. VII löveggel
2
 mp
 (▼0,3 mp)
A löveg szórása a torony forgása közben
0,14
 m
 (▼0,02 m)
VII.Black Prince
Végsebesség
25
 km/h
 (▲5 km/h)
Tolatási sebesség
14
 km/h
 (▲2 km/h)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a Black Prince felfüggesztéssel
0,16
 m
 (▼0,02 m)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a Black Prince Mk. II felfüggesztéssel
0,14
 m
 (▼0,02 m)
Újratöltési idő az OQF 17-pdr Mk. VII löveggel
4,5
 mp
 (▼0,5 mp)
Célzási idő az OQF 17-pdr Mk. VII löveggel
2
 mp
 (▼0,3 mp)
A löveg szórása a torony forgása közben
0,1
 m
 (▼0,1 m)
VII.AMX AC mle. 46
Elülső járműtestpáncélzat
140
 mm
 (▲20 mm)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben az AMX AC mle. 46 felfüggesztéssel
0,22
 m
 (▼0,02 m)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben az AMX AC mle. 47 felfüggesztéssel
0,2
 m
 (▼0,02 m)
Célzási idő a 100 mm-es AC SA47 löveggel
2,3
 mp
 (▼0,4 mp)
 
 
V.
Churchill I
VI.
Churchill VII
VII.
Black Prince
VII.
AMX AC 46

VIII.AMX 65t
A járműtest felső homloklemeze (effektív páncélvastagság)
220
 mm
 (▲26 mm)
A járműtest frontpáncéljának döntött, felső homloklemeze (effektív páncélvastagság)
220
 mm
 (▲22 mm)
A járműtest forgási sebessége az AMX 65 t bis felfüggesztéssel
26
 fok/mp
 (▲1 fok/mp)
Látótávolság az AMX 65 t tourelle classique de 120 toronnyal
380
 m
 (▲10 m)
Újratöltési idő a 120 mm‑es D. 1203 löveggel
12
 mp
 (▼0,5 mp)
Az alaplőszer páncélátütése a 120 mm‑es D. 1203 löveggel
225
 mm
 (▲7 mm)
VIII.VK 45.02 (P) Ausf. A
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a VK 45.02 (P) Ausf. A felfüggesztéssel
0,2
 m
 (▼0,02 m)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a VK 45.02 (P) Ausf. A verstärkteketten felfüggesztéssel
0,18
 m
 (▼0,02 m)
Újratöltési idő a 105mm‑es KwK45 L52 löveggel
8,9
 mp
 (▼1,2 mp)
Szórás 100 m-en a 105mm‑es KwK45 L52 löveggel
0,35
 m
 (▼0,02 m)
Célzási idő a 105mm‑es KwK45 L52 löveggel
2
 mp
 (▼0,3 mp)
Járműtartósság a VK 45.02 (P) Ausf. A toronnyal
1 500
 HP
 (▲30 HP)
Járműtartósság a VK 45.02 (P) Ausf. A Schwerer Turm toronnyal
1 600
 HP
 (▲30 HP)
A felső homloklemez csatlakozása (effektív páncélvastagság)
260
 mm
 (▲48 mm)
VK 45.02 (P) Ausf. A Schwerer Turm torony
260
 mm
 (▲75 mm)
A VK 45.02 (P) Ausf. A Schwerer Turm torony oldalának elülső része
120
 mm
 (▲20 mm)
VIII.T69
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a T84E1 felfüggesztéssel
0,22
 m
 (▼0,02 m)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben a T95 felfüggesztéssel
0,2
 m
 (▼0,02 m)
Célzási idő a 90 mm‑es T178 löveggel
2,5
 mp
 (▼0,4 mp)
Az alaplőszer páncélátütése a 90 mm‑es T178 löveggel
200
 mm
 (▲19 mm)
A különleges lövedék páncélátütése a 90 mm‑es T178 löveggel
280
 mm
 (▲30 mm)
A tár újratöltési ideje a 90 mm‑es T178 löveggel
24
 mp
 (▼3 mp)
VIII.Pershing M26
Célzási idő a 90 mm‑es T15E2M2 löveggel
2
 mp
 (▼0,3 mp)
Szórás 100 m-en a 90 mm‑es T15E2M2 löveggel
0,34
 m
 (▼0,03 m)
Az alaplőszer páncélátütése a 90 mm‑es T15E2M2 löveggel
212
 mm
 (▲22 mm)
Újratöltési idő a 90 mm‑es T15E2M2 löveggel
6,8
 mp
 (▼1,4 mp)
VIII.M41 Walker Bulldog
Az alaplőszer páncélátütése a 76 mm‑es M32 late löveggel
180
 mm
 (▲5 mm)
A különleges löszer páncélátütése a 76 mm‑es M32 late löveggel
215
 mm
 (▲5 mm)
Újratöltési idő a 76 mm‑es M32 late löveggel
4,5
 mp
 (▼0,5 mp)
Szórás 100 m-en a 76 mm‑es M32 late löveggel
0,35
 m
 (▼0,03 m)
Célzási idő a 76 mm‑es M32 late löveggel
1,7
 mp
 (▼0,2 mp)
VIII.AT 15
Végsebesség
25
 km/h
 (▲5 km/h)
Tolatási sebesség
12
 km/h
 (▲2 km/h)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben az AT 15 felfüggesztéssel
0,2
 m
 (▼0,1 m)
A löveg szórása mozgás és a járműtest forgása közben az AT 15 Mk. II felfüggesztéssel
0,18
 m
 (▼0,1 m)
A lövegpajzs mögötti páncélzat
227
 mm
 (▲100 mm)
VIII.110
Újratöltési idő a 100 mm‑es 62-100T löveggel
8,5
 mp
 (▼1,5 mp)
Szórás 100 m-en a 100 mm‑es 62-100T löveggel
0,35
 m
 (▼0,01 m)
Célzási idő a 100 mm‑es 62-100T löveggel
2,3
 mp
 (▼0,2 mp)
Az alsó homloklemez (effektív páncélvastagság)
200
 mm
 (▲21 mm)
 
 
VIII.
AMX 65 t
VIII.
VK 45.02 A
VIII.
T69
VIII.
Pershing
VIII.
M41 Bulldog
VIII.
AT 15
VIII.
110

Kifejleszthető járművek (X-es szint)

X-es szinten néhány jármű statisztikailag alulteljesít, míg néhány népszerű jármű egyértelműen túlteljesít. Ezért 4 jármű értékeit módosítottunk: két páncélvadászét és két nehéz tankét (ahogy az alábbi interaktív képen látható). A WZ-113G FT mozgékonysága és a lövegének pontossága nő, az Object 268 Version 4 pedig kevésbé lesz megállíthatatlan óriás, mivel a végsebességét, az életerejét, a páncélzatát és a páncéltest fordulási értékeit is módosítottuk (ez utóbbit növelni fogjuk). Az ST-II vonzóbbá válik a jobb újratöltési időnek, a toronypáncélzatnak és a fordulási időnek köszönhetően, a Vz. 55 automata töltős lövege pedig valamivel hosszabb újratöltési és célzási időt kapott.

X.WZ-113G FT
Fajlagos teljesítmény
15
 LE/t
 (▲3,2 LE/t)
Végsebesség
40
 km/h
 (▲2 km/h)
Az alaplőszer sebessége
960
 m/mp
 (▲200 m/mp)
Újratöltési idő
16,5
 mp
 (▼0,5 mp)
A löveg szórása 100 méteren
0,36
 m
 (▼0,02 m)
X.Object 268 Version 4
A járműtest forgási sebessége
25
 fok/mp
 (▲3 fok/mp)
Végsebesség
40
 km/h
 (▼10 km/h)
Fajlagos teljesítmény
16
 LE/t
 (▼2 LE/t)
Életerő
1 900
 HP
 (▼100 HP)
A távolságmérő burkolata
210
 mm
 (▼20 mm)
X.SТ-II
A torony forgási sebessége
23
 fok/mp
 (▲7 fok/mp)
A torony frontja (torony + lövegpajzs)
350
 mm
 (▲30 mm)
A lövések közötti újratöltési idő
4
 mp
 (▼1 mp)
A löveg újratöltési ideje
11,2
 mp
 (▼0,5 mp)
X.Vz. 55
A lövések közötti újratöltési idő
2,5
 mp
 (▲0,5 mp)
A löveg újratöltési ideje
25
 mp
 (▲3 mp)
Célzási idő
3
 mp
 (▲0,3 mp)
 
 
X.
WZ-113G FT
X.
Obj. 268/4
X.
ST-II
X.
Vz. 55

Néhány kiválasztott VII-IX-es szintű jármű esetében is tervezünk változásokat a négy érintett ágon, összhangban az ág nagy szintű járműveinek változásaival.

Jutalomjárművek (X-es szint)

Rengeteg visszajelzés érkezett a T95/FV4201 Chieftain és az Object 279 early harckocsival kapcsolatban. Ezen járművek száma egyre jobban növekszik a játékban. Adataink alapján mindkét harckocsi az átlagosnál jobban teljesít, és számos esetben döntő hatással van a csaták kimenetelére – köszönhetően a járműtulajdonságaiknak és az őket irányító parancsnokok ügyességének. A két jármű ritkaságát figyelembe véve nehéz döntést hozni a paramétereik módosításáról, azonban ez már régóta esedékes.

Az általunk javasolt módosítások által a csaták igazságosabbak lehetnek – ugyanakkor a T95/FV4201 Chieftain és az Object 279 a legjobb X-es szintű nehéz tankok között marad. Meglehet, hogy csökkenni fog a Chieftain mobilitása és tűzereje, azonban továbbra is félelmetes, univerzális harckocsi marad, amely kiválóan alkalmas a terepalapú játékra. A 279e végsebessége, percenkénti sebzése és életereje alacsonyabb lesz, viszont a páncélzata ugyanolyan erős marad. Mindkét harckocsi speciális lövedékének páncélátütése is csökkenni fog, azonban még így is remek harci teljesítményt tudnak majd nyújtani a csatatéren, és megtarthatják a közösség által kiérdemelt magas státuszukat.

X.T95/FV4201 Chieftain
Végsebesség
40
 km/h
 (▼6 km/h)
A járműtest forgási sebessége
28
 fok/mp
 (▼5 fok/mp)
A löveg újratöltési ideje
12
 mp
 (▲1,5 mp)
A különleges lőszer páncélátütése
311
 mm
 (▼11 mm)
X.Object 279 early
Életerő
2 300
 HP
 (▼100 HP)
A löveg újratöltési ideje
11,5
 mp
 (▲1 mp)
Végsebesség
35
 km/h
 (▼5 km/h)
A különleges lőszer páncélátütése
320
 mm
 (▼20 mm)
 
 
X.
T95/FV4201
X.
Object 279 (e)

A pályákat érintő módosításjavaslatok

Az 1.22-es frissítéssel összesen tíz pályán várható különböző mélységű módosítás. A változások célja a pályák egyensúlyának javítása volt, egyúttal a játékmenetet is változatosabbá szerettük volna tenni, hogy a térképek több taktikai lehetőséget nyújtsanak.

Négy pályát – Mountain Pass, Fisherman’s Bay, Studzianki és Oyster Bay – jelentősen átdolgoztunk. Az alábbi interaktív képen megnézheted az összes változást!

Interaktív kép. További információk megtekintéséhez vidd a kurzort a kis térképen látható számok fölé. A kis térképen lévő objektumok csak tájékoztató jellegűek. Pozíciójuk az egyes fázisok kezdetén változhat.
Mountain Pass
Studzianki
Fisherman's Bay
Oyster Bay

A H8-as mezőn található domb magasságát csökkentettük, hogy az alsó csapat gyorsabban és hatékonyabban tudja elfoglalni a tankelhárító pozíciókat. A 9-es és 0-ás oszlopok mentén történő támadások lőállásait eltávolítottuk.

Az F9-F0 és az E9-E0 mezők kereszteződésénél köztes fedezékeket helyeztünk el, amelynek következtében a járművek biztonságosabban tudnak előrenyomulni az alsó bázis foglalóköréig. Eltávolítottuk az E0 mezőben lévő pozíciót a partvonalról, amely megkönnyítette az alsó bázis teljes bejárata feletti ellenőrzést.

Az E9-es mezőt kilátókkal és fedezékekkel egészítettük ki, hogy közepes és nagy távolságra is lehessen tüzelni.

Az E9-es mezőt kilátókkal és fedezékekkel egészítettük ki, hogy közepes és nagy távolságra is lehessen tüzelni.

A C7, D7 és D8 mezőkben a nehéz harckocsik összecsapási zónája teljesen megújult. A terepet megváltoztattuk, új fedezékeket helyeztünk el, és a játékteret is kibővítettük.

A H6-H7 mezőkben a hegy egy részét eltávolítottuk és megtisztítottuk a növényzettől, hogy egy kis helyet nyissunk a tankelhárító pozíció védői számára (a H8 mezőben lévő kilátó). Innen a felső bázishoz hasonlóan lehet majd támadni a J3-J4-es mezőkben az ellenséges járműveket.

A G5-H6 mezőkben a kilátót és a környező területeket újraterveztük. Ennek következtében csökkent az alsó bázisról érkező járművek összecsapási zónája, és lehetővé vált új, közepes távolságú lőállások létrehozása.

A D2-E3 mezőkön a kilátó és környéke át lett alakítva. Ennek következtében csökkent az alsó bázisról érkező járművek összecsapási zónája, és lehetővé vált új, közepes távolságú lőállások létrehozása.

Az E2-G1 mezőkön a játékteret kibővítettük: egy kilátót és közbenső fedezéket helyeztünk el, amely lehetővé teszi, hogy az alul lévő csapat játékosai hatékonyabban támadhassanak.

Az F4-es mezőbe új fedezékeket helyeztünk el.

A D4-es mezőben egy sziklát helyeztünk el, hogy megakadályozzuk a C3-as mezőben lévő hídon elhelyezkedő tankelhárító lőállásból érkező támadásokat.

Az E6-F7-es mezőkön az alul lévő csapat számára átalakítottuk a hídhoz vezető területet: a játékteret kibővítettük, és jobb pozíciókat helyeztünk el a híd mentén a közepes és nagy távolságra történő tüzeléshez.

A H1-K4 mezőkben az összecsapási zóna megújult. A H3-H4 mezőkön lévő kilátó el lett tolva a felül lévő csapat irányába. Az F3-G3 mezőkben a hegy egy részét eltávolítottuk, hogy a kilátóról szélesebb körben lehessen tüzelni. Mindkét csapat új pozíciókat és fedezékeket kapott a közepes távolságú harcokhoz. Az összecsapási zóna elérésének ideje kiegyensúlyozottabb lett.

Az A1 és A2 mezők találkozásánál a felül lévő csapat számára növényzetet helyeztünk el. Javítottunk a bázis védelmének pozícióin, hogy azok jobban hasonlítsanak az alsó csapatéhoz.

A gyár területét kibővítettük. A C4-C7 és a D5-D6 mezőkben számos új pozíció került kialakításra, hogy ösztönözze a játékosokat az okos pozícionálásra.

A D3-as mezőben egy dombot helyeztünk el, amely a gyárból való visszavonuláskor használható köztes fedezékként.

A D8-as mezőben egy dombot helyeztünk el, amely a gyárból való visszavonuláskor használható köztes fedezékként.

Az egyensúly javítása érdekében a központi szurdokba néhány házat helyeztünk el (H5-H6, G5-G6 mezők).

Az E5-E6-os mezőkben lévő gödör mélyebb lett, hogy a járművek elrejtőzhessenek a gyár területéről érkező lövések elől.

A K-vonalon a falu területét kibővítettük. A terepet átdolgoztuk, és új pozíciókat hoztunk létre a pálya határán lévő szakadékban.

A K1 mezőben megritkítottuk a növényzetet.

A K0 mezőben megritkítottuk a növényzetet.

Az egyensúly javítása érdekében egy elpusztíthatatlan házat raktunk az E0-ás mezőbe.

Az A6-B7-es mezőkben megváltoztattuk a terepviszonyokat, így a városba vezető út biztonságosabbá vált.

Az E8-as mezőben a városi terület megtámadásához szükséges zavaró pozíciót eltávolítottuk.

A pálya középső részére (E5-E6 mezők) növényzetet telepítettünk. A házat áthelyeztük, hogy a város felé tartó felső csapat nagyobb előnyt élvezzen az alsó csapattal szemben.

A B2-es mezőben lévő tankelhárító pozíción javítottuk: növényzetet telepítettünk, és áthelyeztük a házat.

A D1-es mezőben lévő fát eltávolítottuk. Bizonyos helyzetekben dupla bokorként működött, amikor kidőlt.

Néhány házat eltávolítottunk a H9-G9-es mezőkből, hogy jobb rálátás legyen a városhoz vezető területen és gyorsabban tudja az alsó csapat elérni azt.

A K7-es mezőt új pozícióval bővítettük, ami több lehetőséget ad a középső rész megtámadására. Egy kelet felé történő áttörés esetén a felső csapat számára további biztonságos pontként is szolgálhat.

A felső csapat a fő tankelhárító állásokból könnyebben tudja lőni az E6-os mezőben a nehéz tankok szárnyán lévő felső mellékútvonalat. Mostantól nehezebb lesz az alsó csapat számára, hogy folyamatos tűz alatt tartsa.

A felső csapat a fő tankelhárító állásokból könnyebben tudja lőni az F7-es mezőben a nehéz tankok szárnyán lévő felső mellékútvonalat. Mostantól nehezebb lesz az alsó csapat számára, hogy folyamatos tűz alatt tartsa.

Az F8-as mezőben a nehéz tankok útvonalán lévő átjárót átterveztük, hogy több lehetőséget biztosítsunk a pálya déli részének támadásához.

A D6-os mezőben a felső csapat könnyű tankjainak a pozíciójához vezető útvonalat egyszerűsítettük. Korábban a vízen kellett áthajtani, ami lelassította a haladást.

A H5 és G6 négyzetekben a hegyek magasságát megnöveltük, hogy az alsó csapat önjáró lövegei ne tudják elérni a felső csapat fő állásain a nehéz harckocsik utvonalát.

Javítottunk a G5-ös mezőben lévő kilátó bejáratán. Most már nem lehet felugratni rá.

Javítottunk az E7-es mezőben lévő kilátó bejáratán. Most már nem lehet felugratni rá.

Korrigáltuk a hajóágyú helyét a C4-es mezőben. Most már nem akadályozza a felső csapat páncélvadász járműveinek tüzelési pozícióját (B5-ös mező a pálya középen lévő tankok irányába).

Megváltoztattuk a bokrok pozícióját az E2-es mezőben lévő alsó csapat páncélelhárító állásában. A B3-as mezőben mostantól ki kell jönni a bokrok közül a lövéshez (a felső csapat kilátójához hasonlóan).

Három további pálya (Murovanka, Cliff és Live Oaks) közepes, míg három másik pálya (Lakeville, Ensk és Siegfried Line) kisebb változásokon esett át. A pályák összes változását megtalálod a külön cikkünkben, és személyesen is megnézheted az átdolgozott csatatereket!

Minden változást megtalálsz a különleges cikkünkben, amely néhány napon belül megjelenik.

A játékmenet elsajátítása történetek segítségével

A kiképzőtábor – amelyet minden új játékosunknak teljesíteni kellett, hogy beléphessen a más játékosok ellen vívott páncélos csaták hatalmas és veszélyes világába – a tankharc alapvető mechanikáját tanította meg az újoncok számára. Mostantól a feltörekvő tankparancsnokok Történetalapú: egyjátékos PvE csatákon keresztül tehetik meg első lépéseiket, amelyek végigvezetik az újoncokat a tudnivalókon. Még a veteránok is érdekesnek fogják találni a történeteket, úgyhogy nézzétek meg őket!

A régi oktatóküldetésekben bemutatott témák sem tűnnek el a játékból: későbbre raktuk őket, hogy az újoncok a történetek után találkozzanak velük.

Kibővül a WoT plusz

A WoT plusz előfizetői az exkluzív TS-54 heavy harckocsin, az aranytartalékon és az intenzív legénységi képzésen felül egy újabb finomságot kapnak: egy napi bónuszt a játékba való bejelentkezésért. Minden ötödik egymást követő bejelentkezés egy nagyobb bónuszt ad, és az előző négy bejelentkezésnek nem kell megszakítás nélküli sorozatban történnie (azaz kihagyhatsz napokat, és az ötödik bejelentkezéskor így is kapsz bónuszt).

A tankok automatikus visszaforgatása

Végül, de nem utolsósorban beszéljünk egy olyan problémáról, amit mindenki átélt már különböző szemszögekből: amikor a csatatér közepén ott áll egy tehetetlen tank lánctalpakkal az égnek, és a többi játékos jóindulatára van utalva. Köztudott, hogy a harckocsizók kisegítik egymást, de mi mégis úgy döntöttünk, hogy a felborult járművek forduljanak vissza maguktól. Ha a járműved az oldalán vagy fejjel lefelé fekszik, és nem tud mozogni, nem kell félned: 15 másodperc múlva, automatikusan visszafordul.

Csatlakozz a nyílt teszthez, és oszd meg a tapasztalataidat a módosításokról, parancsnok!

  • ÍGY VEHETSZ RÉSZT A NYÍLT TESZTEN
  • ÚJ VAGY A TESZTELÉSBEN?
ÍGY VEHETSZ RÉSZT A NYÍLT TESZTEN

A részvételhez szükséged lesz a Wargaming.net Játékközpontra (WGC), a legújabb nyíltteszt-játékkliensre és egy Wargaming.net-fiókra, amelyet a határidő lejárta (lásd lent) előtt hoztál létre.

Jogosultság

Minden Wargaming.net-fiók, amelyet július 30. 23:59 (CEST) előtt hoztak létre, részt vehet a tesztben.

Töltsd le és telepítsd a tesztklienst

A TESZTKLIENS TELEPÍTŐJE

  • Futtasd a tesztkliens telepítőjét.
  • A World of Tanks-játékfájlokat tartalmazó mappától eltérő mappát válassz!
  • Válaszd ki a frissen telepített tesztklienst a WGC tetején található legördülő menüből.
  • Gördülj ki – és ne felejtsd el megosztani a visszajelzésedet!

További részleteket a WGC-ről a Wargaming.net Játékközpont útmutatójában találsz.

ÚJ VAGY A TESZTELÉSBEN?

Nézd meg a hasznos nyilvános tesztelési útmutatónkat, amelyben minden részletet megtalálsz a nyílt tesztekről, a tesztkörnyezetbeli tesztekről és a szupertesztekről.

ÚTMUTATÓ A TESZTHEZ

Patch notes (English only)

Kinyit

Main Changes

A new branch of British wheeled medium tanks has been added.

Six new medium tanks (from Tier V to Tier X) have been added.

  • AEC Armoured Car (Tier V)
  • Staghound Mk III (Tier VI)
  • FSV Scheme A (Tier VII)
  • FV601 Saladin (Tier VIII)
  • GSOR 1006 Scheme 7 (Tier XI)
  • Concept No.5 (Tier X)

Stories

The Bootcamp has been replaced with the new Stories game mode.

The mode includes two narrative PvE missions designed specifically for new players.

For beginners, Stories launches automatically. For experienced players, Stories is available in the game mode selector.

Battle Pass

Upon the release of the update, a new Battle Pass Season will begin. Its story is a prequel to the Mirny-13 event. New customization elements, crew members, and a Collection have been added.

A single page for all Collections has been added.

Minor technical and UX improvements have been made.

Onslaught

Main Changes

  • The ranked Year of the Pegasus has been added.
  • The Season of the Azure Pegasus has been added.
  • Qualification has been added.
  • The rank system has been updated.

New content for the Season of the Azure Pegasus:

  • Progressive Heavenly Horse (Azure) style with a new set of decals, emblems, inscriptions, and camouflage patterns
  • Dog Tag Engraving: Victories of the Azure Pegasus
  • Dog Tag Backgrounds: Iron, Bronze, Silver, Gold, Champion, and Legend
  • Born to Fly nickname stripe
  • Badges: Ascension, To Olympus
  • Medal: Road to Olympus
  • Rental vehicles: BZ-75 7x7, UDES 15/16 7x7, AMX 50 Foch B 7x7.

Other changes:

  • New maps have been added: Klondike, Mines, and Overlord.
  • The locations of the Points of Interest on the El Halluf and Ghost Town maps have been changed.
  • Some objects on the El Halluf, Ghost Town, Sand River, and Pilsen maps have been changed.
  • The Redshire map has been removed from the roster.
  • SPGs have been excluded from the mode.

WoT Plus

A daily login bonus (Attendance Rewards) has been added. 

WoT Plus subscribers will receive a random reward for every first login of the day. Every fifth login will provide a special bonus.

To receive the Attendance Rewards, go to the Store and purchase a WoT Plus subscription using gold credited for testing.

Tank Academy

The order of some missions, as well as the conditions and rewards for some missions, have been changed.
The progress of players who have completed some Tank Academy missions will be kept and transferred to the new mission chain.

Topography

The Mountain Pass map has been temporarily removed from the mode.

Changes to Maps

Mountain Pass

The changes are intended to improve the situation for the lower team and to enhance the gameplay experience in general.

  • The height of the hill in square H8 has been decreased, allowing the lower-base team to take sniping positions faster.
  • The firing position along lines 9 and 0 has been closed.
  • Intermediate covers have been added at the intersections of squares F9–F0 and E9–E0, allowing vehicles to move to the lower base more safely.
  • The unbalanced position at the waterside in square E0 has been removed.
  • Elevated positions and covers have been added for both teams in squares E9 and B6, allowing for mid- and long-range encounters.
  • A global reworking of the heavy tank encounter zone in squares C7, D7, and D8 was done.
  • The terrain has been reworked, new covers have been created, and the gameplay zone has been expanded.
  • In squares H6–H7, a part of the mountain has been changed and cleared of its foliage to provide a narrow firing sector from the elevated sniping position in square H8 to enemy vehicles in squares J3–J4 (similar to the upper base).
  • In squares G5–H6 and D2–E3, the elevated potion and the areas around it have been reworked to narrow the sector within which the lower team's vehicles are exposed to enemy fire and to add new positions for mid-range shootouts.
  • A balcony and some intermediate covers have been added in squares E2–G1, and the gameplay zone has been extended, enabling the lower team's players to launch an attack in the direction of the upper base more comfortably.
  • New covers have been added in square F4.
  • In square D4, a rock has been added to keep vehicles at the sniping position in square C3 from shooting at vehicles moving along the bridge.
  • In squares E6–F7, the zone next to the bridge from the lower team's side has been reworked: the play area was expanded and new convenient positions have been added, allowing players to fire along the bridge during mid- and long-range encounters.
  • In squares H1–K4, the clash zone has been completely reworked.
  • The elevated position in squares H3–H4 has been moved toward the upper team.
  • In squares F3–G3, part of the mountain has been removed to provide sectors of fire from the elevated position in other directions.
  • Both teams have received convenient new positions and covers for mid-range shootouts.
  • The approach time of the teams to the clash zone was balanced.
  • Vehicle spawn points were changed for both teams to balance the teams' initial routes at the start of battle.
  • A number of minor edits were also made regarding the deletion of unnecessary vegetation and small rocks on vehicle routes for more enjoyable gameplay on the map.

Studzianki

The changes are intended to improve the situation for the left team and to enhance the gameplay experience in general.

  • The factory area has been expanded. Some positions for sidescraping have been added (squares C4–C7 and D5–D6, respectively).
  • Intermediate covers, such as terrain irregularities, have been added in squares D3 and D8. These positions will be useful when retreating from the factory area.
  • Buildings have been added in the central ravine to adjust the balance for both teams (H5–H6 and G5–G6).
  • In squares E5-E6, the ravine has been made deeper to cover vehicles from fire from the factory area.
  • The village area on line K has been expanded. The terrain has been reworked, and new positions have been added in the ravine along the map border.
  • Some foliage has been removed in squares K1 and K0.
  • In square E0, an indestructible house has been added to balance the sides.
  • The base has been moved for Encounter Battles.

Fisherman's Bay

The changes are intended to improve the balance on the map. The changes improve the situation for the upper team and enhance gameplay comfort for the lower team.

  • The route to the town is now safer due to terrain in squares A6–B7, and also more convenient thanks to vegetation in squares C7–C8.
  • An unpleasant line of fire has been removed from the town part in square E8.
  • In the central part of the map (E5-E6), foliage has been added and a house has been moved to improve the line of fire for the upper team to shoot at the route toward the urban area of the lower team. On the opposite side in square F5, a bush has been added to improve the comfort of fire from the position.
  • In square B2, the position for TDs has been improved. Foliage has been added and the position of the house has been changed.
  • In square D1, the tree has been removed. It created a "double bush" when felled in the right direction.
  • Since the upper team often pushes the lower team in the town, a couple of houses in squares H9-G9 have been removed to avoid a "blind spot" when approaching the urban area and to improve timings for the lower team.
  • A position in square K7 has been added to improve the fire capabilities at the center and as an additional defense point for the upper team in case of a breakthrough from the east.

Oyster Bay

The changes are intended to improve the situation for the upper team and to enhance the gameplay experience in general.

  • A sub-direction on the heavies’ flank (squares E6 and F7) has become more exposed to fire from the main sniping positions on the northern side. Pushing it will now be less easy for the southern team.
  • The elevated position in square F8 on the heavies’ flank has been reworked to expand the view/fire angle along the southern part of the map.
  • The approach route to the scouting position of the upper team (square D6) has been improved. Previously, vehicles had to drive through the water, which slowed them down.
  • The height of the mountains in squares H5 and G6 has been increased to protect the main positions of the upper team on the heavies’ flank from artillery fire of the lower team.
  • The access routes to the elevated positions in squares G5 and E7 have been improved. Now they are not accessible from the steep side.
  • The location of the naval gun (square C4) has been changed. Now it does not block the line of fire from the elevated TD position of the upper team (square B5) to the mediums' flank.
  • The bushes on the elevated TD position of the lower team in square E2 have been slightly moved. To make a shot at square B3, vehicles have to leave the bushes (similar to the elevated position of the upper team).

Murovanka

The changes are intended to improve the balance on the map. The changes improve the situation for the lower team.

  • The TD position was improved in square J9.
  • In squares H7-G8, a safe route to the forest has been added.
  • The position in squares F8 has become more protected due to the changed terrain.
  • The position in square F9 has been improved. Now, vehicles fighting there are not exposed to enemy fire from the central hillock (square E8).
  • Vegetation has been removed for a better line of fire at the positions, respectively, in squares D0 and F0–G0.
  • To balance light tank gameplay for both sides, the road with the hill and bushes in squares E6-E7 has been moved toward the lower team.
  • To balance the teams in Encounter Battles, the base has been moved to squares E2–F2, and the vehicle spawn points have been changed. They are now closer to the hills.

Cliff

Changes on the map intended to improve the gameplay comfort and to remove unbalanced positions.

  • The line of fire from the base (square J3) near the heavy tanks at the center of the map was reduced significantly to make gameplay more comfortable for heavy vehicles.
  • The rock (square G5) has been made larger to block the line of fire at heavy tanks. A house in square G6 has been added to block the line of fire from square H9 (to mirror the tactical setup on the opposing side of the map).
  • A pit (squares D4–D5) where light and medium tanks could drop to has been removed. (This position played the role of a trap—tanks rolled in and couldn't play effectively from that position anymore.) The height of the rock in square D5 has been decreased to provide a line of fire at the area in squares E6, F6, E7, and F7 from the position at the base.
  • There is now a safer SPG zone in the A4 square, to balance the existing one on the southern side of the map.
  • A pass to the area not intended for playing in square F7 has been removed.

Live Oaks

Changes on the map intended to improve the gameplay comfort.

  • The approaches to the urban area from both the upper (squares A5 and A6) and the lower (squares C1 and D1) bases have been reworked, making them safer for slow vehicles.
  • More cover has been added to the A7, E0, and F0 squares to create more variability when attacking and defending the upper base.
  • A swampy area in the K8 square has been dried up to give the lower base the same range of tactical opportunities that their opponents enjoy.
  • Heavies can now clash with more convenience due to a slight expansion of the urban area in the A3 square and several destructible buildings in the A2 square made indestructible.

Lakeville

In the mountain gorge on the map (squares from C1 to H2), the type of ground has been changed from Soft (poor crossing capacity) to Medium (normal crossing capacity) and vehicles will now traverse it with more ease. The changes are supported both mechanics-wise and visually; the gorge area has been dried up.

Ensk

To make vehicles' starting maneuvers easier, the locations of spawning points have been slightly changed for both teams, and priorities for spawning have been allocated based on vehicle types.
For Encounter Battles, the spawning points on the upper side have been rearranged for the sake of map balance. For the sake of comfort, vehicle-type priorities for spawning have been set for both teams.

Siegfried Line

For Assault battles on the map, the attacking team’s spawning zones have been merged into a single one and moved to squares E3 and F3.

Changes to Technical Characteristics of Vehicles

U.S.S.R.

The following vehicle has been added for testing by Supertest players: LTS-85

Object 268 Version 4

Hull traverse speed has been changed from 22 to 25 deg/s

Top speed has been changed from 50 to 40 km/h

Engine power has been changed from 1,350 to 1,200 hp

Vehicle durability has been changed from 2,000 to 1,900 HP

New groups of hull armoring have been added

Hull armoring has been worsened

Object 279 early

Reload time has been changed from 10.5 to 11.5 s

Penetration of the BK-9 shell has been changed from 340 to 320 mm

Top speed has been changed from 40 to 35 km/h

Vehicle durability has been changed from 2,400 to 2,300 HP

ST-II

Reload time has been changed from 11.73 to 11.2 s

Turret traverse speed has been changed from 16 to 23 deg/s

Turret armoring has been improved

Object 752

Dispersion during movement has been decreased by 8%

Dispersion after firing has been increased by 33%

Velocity of the ZBM11 shell has been increased by 19%

Penetration of the ZBM11 shell has been changed from 318 to 310 mm

Penetration of the 53-BR-472 shell has been changed from 248 to 240 mm

Top speed has been changed from 40 to 35 km/h

Engine power has been changed from 635 to 580 hp

Profitability has been increased by 69%

SU-100M1

Hull armoring has been worsened

Germany

The following vehicle has been added for testing by Supertest players: Kpz. Pr.68 (P)

The following vehicle has been added for testing by Supertest players: Pz.Kpfw. Tiger-Maus 120t

VK 45.02 (P) Ausf. A

Dispersion during movement and on hull traverse with the VK 45.02 (P) Ausf. A suspension has been decreased by 9%

Dispersion during movement and on hull traverse with the VK 45.02 (P) Ausf. A verstärkteketten suspension has been decreased by 10%

Dispersion of the 10,5 cm Kw.K. L/52 gun in the VK 45.02 (P) Ausf. A Schwerer Turm turret has been changed from 0.37 to 0.35 m

Reload time of the 10,5 cm Kw.K. L/52 gun in the VK 45.02 (P) Ausf. A Schwerer Turm turret has been changed from 10.1 to 8.9 s

Aiming time of the 10,5 cm Kw.K. L/52 gun in the VK 45.02 (P) Ausf. A Schwerer Turm turret has been changed from 2.3 to 2 s

Vehicle durability with the VK 45.02 (P) Ausf. A turret has been changed from 1,470 to 1,500 HP

Vehicle durability with the VK 45.02 (P) Ausf. A Schwerer Turm turret has been changed from 1,570 to 1,600 HP

Turret armoring has been improved

A new group of hull armoring has been added

U.S.A.

T25 Pilot Number 1

Velocity of the AP T33 shell has been increased by 8%

Velocity of the HVAP M304 shell has been increased by 8%

Penetration of the AP T33 shell has been changed from 192 to 208 mm

Penetration of the HVAP M304 shell has been changed from 243 to 268 mm

T26E5, T26E5 Patriot, T26E5 FL

Dispersion during movement has been decreased by 25%

Dispersion on hull traverse has been decreased by 32%

Hull traverse speed has been changed from 30 to 35 deg/s

Dispersion has been changed from 0.38 to 0.36 m

Aiming time has been changed from 2.3 to 2.1 s

Top speed has been changed from 40.2 to 45 km/h

Reverse speed has been changed from 15 to 17 km/h

M46 Patton

Penetration of the AP M77 shell for the 90 mm Gun T15E2M2 has been changed from 190 to 212 mm

M26 Pershing

Dispersion of the 90 mm Gun T15E2M2 in the M26M71 turret has been changed from 0.37 to 0.34 m

Reload time of the 90 mm Gun T15E2M2 in the M26M71 turret has been changed from 8.2 to 6.8 s

Aiming time of the 90 mm Gun T15E2M2 in the M26M71 turret has been changed from 2.3 to 2 s

Penetration of the AP M77 shell for the 90 mm Gun T15E2M2 has been changed from 190 to 212 mm

T54E1

Penetration of the AP M318 shell for the 90 mm Gun T178 has been changed from 181 to 200 mm

Penetration of the HEAT-T M348 shell for the 90 mm Gun T178 has been changed from 250 to 280 mm

T69

Dispersion during movement and on hull traverse with the T84E1 suspension has been decreased by 8%

Dispersion during movement and on hull traverse with the T95 suspension has been decreased by 9%

Reload time of the 90 mm Gun T178 has been changed from 27 to 24 s

Aiming time of the 90 mm Gun T178 has been changed from 2.9 to 2.5 s

Penetration of the HEAT-T M348 shell for the 90 mm Gun T178 has been changed from 250 to 280 mm

Penetration of the AP M318 shell for the 90 mm Gun T178 has been changed from 181 to 200 mm

M41 Walker Bulldog, M41 Walker Bulldog FL

Dispersion of the 76 mm Gun M32 late has been changed from 0.38 to 0.35 m

Reload time of the 76 mm Gun M32 late has been changed from 5 to 4.5 s

Aiming time of the 76 mm Gun M32 late has been changed from 1.9 to 1.7 s

Penetration of the HEAT-T M496A1 shell for the 76 mm Gun M32 late has been changed from 210 to 215 mm

Penetration of the HVAP-DS-T M331A3 shell for the 76 mm Gun M32 late has been changed from 175 to 180 mm

France

AMX AC mle. 46

Dispersion during movement and on hull traverse with the AMX AC mle. 46 suspension has been decreased by 8%

Dispersion during movement and on hull traverse with the AMX AC mle. 47 suspension has been decreased by 9%

Aiming time of the 100 mm AC SA47 gun has been changed from 2.7 to 2.3 s

Hull armoring has been improved

AMX M4 mle 49, AMX M4 mle 49 Liberté, AMX M4 mle 49 FL

Dispersion during movement and on hull traverse has been decreased by 18%

Hull traverse speed has been changed from 25 to 30 deg/s

Dispersion on turret traverse has been decreased by 25%

Aiming time has been changed from 2.9 to 2.5 s

View range has been changed from 370 to 390 m

AMX 65 t

Traverse speed of the AMX 65 t bis suspension has been changed from 25 to 26 deg/s

Reload time of the 120 mm D. 1203 gun has been changed from 12.5 to 12 s

View range of the AMX 65 t tourelle classique de 120 turret has been changed from 370 to 380 m

Penetration of the Prf. mle. 1951 shell for the 120 mm D. 1203 gun has been changed from 218 to 225 mm

Hull armoring has been improved

U.K.

Black Prince

Dispersion during movement and on hull traverse with the Black Prince suspension has been decreased by 11%

Dispersion during movement and on hull traverse with the Black Prince Mk. II suspension has been decreased by 12%

Dispersion on turret traverse for the OQF 17-pdr Gun Mk. VII has been decreased by 50%

Reload time of the OQF 17-pdr Gun Mk. VII has been changed from 5 to 4.5 s

Aiming time of the OQF 17-pdr Gun Mk. VII has been changed from 2.3 to 2 s

Top speed has been changed from 20 to 25 km/h

Reverse speed has been changed from 12 to 14 km/h

Churchill VII

Dispersion during movement and on hull traverse with the Churchill IV suspension has been decreased by 10%

Dispersion during movement and on hull traverse with the Churchill VII suspension has been decreased by 11%

Dispersion on turret traverse with the OQF 77 mm Gun Mk. II has been decreased by 12%

Aiming time of the OQF 77 mm Gun Mk. II has been changed from 2.3 to 2 s

Top speed has been changed from 20 to 25 km/h

Reverse speed has been changed from 12 to 14 km/h

Churchill I

Dispersion during movement and on hull traverse with the Churchill I suspension has been decreased by 9%

Dispersion during movement and on hull traverse with the Churchill III suspension has been decreased by 10%

Dispersion of the 75 mm Vickers HV gun has been changed from 0.36 to 0.35 m

Aiming time of the 75 mm Vickers HV gun has been changed from 2.3 to 2.1 s

FV4202, FV4202 FL

Dispersion during movement and on hull traverse has been decreased by 30%

Reload time has been changed from 8 to 7.5 s

View range has been changed from 390 to 400 m

AT 15

Dispersion during movement and on hull traverse with the AT 15 suspension has been decreased by 33%

Dispersion during movement and on hull traverse with the AT 15 Mk. II suspension has been decreased by 36%

Top speed has been changed from 20 to 25 km/h

Reverse speed has been changed from 10 to 12 km/h

Turret armoring has been improved

Centurion Mk. 5/1 RAAC

Dispersion during movement and on hull traverse has been decreased by 22%

T95/FV4201 Chieftain

Hull traverse speed has been changed from 33 to 28 deg/s

Reload time has been changed from 10.5 to 12 s

Penetration of the APDS L15A1 shell has been changed from 322 to 311 mm

Top speed has been changed from 46 to 40 km/h

Turtle Mk. I

Dispersion during movement and on hull traverse with the Turtle Mk. I suspension has been decreased by 28%

Velocity of the APCBC shell has been increased by 33%

Velocity of the APDS shell has been increased by 21%

Velocity of the HE shell has been increased by 33%

Penetration of the APCBC shell has been changed from 224 to 240 mm

Penetration of the APDS shell has been changed from 253 to 270 mm

Top speed has been changed from 20 to 25 km/h

Reverse speed has been changed from 10 to 12 km/h

China

110

Dispersion of the 100 mm 62-100T gun has been changed from 0.36 to 0.35 m

Reload time of the 100 mm 62-100T gun has been changed from 10 to 8.5 s

Aiming time of the 100 mm 62-100T gun has been changed from 2.5 to 2.3 s

Hull armoring has been improved

WZ-111-1G FT

Power of the 12150LTG engine has been changed from 600 to 700 hp

Vehicle durability has been changed from 1,000 to 1,250 HP

Hull armoring has been improved

WZ-111G FT

Dispersion of the 152 mm 59-152JG FT gun has been changed from 0.4 to 0.38 m

Reload time of the 152 mm 59-152JG FT gun has been changed from 18 to 17.5 s

Velocity of the Chuan bei-547 shell for the 152 mm 59-152JG FT gun has been increased by 26%

Power of the 12150LTG engine has been changed from 600 to 700 hp

WZ-113G FT

Dispersion has been changed from 0.38 to 0.36 m

Reload time has been changed from 17 to 16.5 s

Velocity of the Chuan bei-547 shell has been increased by 26%

Top speed has been changed from 38 to 40 km/h

Power of the V-2-54SCG engine has been changed from 650 to 830 hp

Japan

The following vehicle has been added for testing by Supertest players: Type 63

Czechoslovakia

Vz. 55

Reload time of the 130 mm vz. 54 2A gun has been changed from 22 to 25 s

Aiming time of the 130 mm vz. 54 2A gun has been changed from 2.7 to 3 s

Reload time between shots within the magazine for the 130 mm vz. 54 2A gun has been decreased by 20%

TNH T vz. 51

Reload time of the 122 mm vz. 44-51 2A gun has been changed from 27 to 30 s

Reload time between shots within the magazine for the 122 mm vz. 44-51 2A gun has been decreased by 8%

Sweden

Strv 81

Dispersion during movement and on hull traverse has been decreased by 30%

Primo Victoria

Dispersion during movement and on hull traverse has been decreased by 30%

Összecsuk

Vitasd meg Discordon

Bezárás