Svitman EBR-versenye: Versenyzők, indítsátok be a motorjaitokat!

Parancsnok!

Készülj fel az eszeveszett tempóra, ahogy a kerekek belemarnak a harcmező talajába Svitman közreműködői EBR-versenyének első felvonásában – élőben a Twitch-en! Ezen az adrenalintól fűtött versenyen népszerű közreműködők küzdenek meg egymás ellen, ahol hihetetlenül magas a tét: a végső hencegés joga!

Ki fogja a végsőkig hajszolni a X Panhard EBR 105 -ösét, akár a hangsebességet is átlépve és a versenytársakat maga mögött hagyva? Csatlakozz hozzánk a közvetítésen, és gyűjts be egy rejtélyes Twitch-dropot, amelyből akár egy VI M4A1 FL 10 is a tiéd lehet!

Svitman EBR-versenytornája

Kinyit

Az EBR-verseny (vagy csak „verseny“, ahogy akkoriban hívták) 2020 elején indult TacticalNuke-kal, egy közösségi projektként. Az első pár verziót követően, Svitman és TacticalNuke hozzájárultak a fejlesztéshez és a dizájnhoz, és együttműködésük 2021 őszén a nagy versenyben teljesedett ki. Ezt követően Svitman maradt az esemény kizárólagos szervezője, és évente általában három versenyt rendezett, amelyek két nap selejtezőből, egy nap elődöntőből és a negyedik versenynapon megrendezett döntőből álltak.

Tarts velünk 2024 elején is, amikor elindul az EBR-liga 3. fordulója, és ahol a 20 legjobb versenyző küzd meg egymás ellen a közösség által összegyűjtött pénznyereményalapért! Emellett normál versenyek is várnak rád kora tavasszal!

Összecsuk

Versenyzői profilok és Twitch-dropok

Ismerd meg a sztárversenyzőket Svitman első közreműködői EBR-versenytornáján: tapasztalt vezetők, mint Dakillzor és Monsteryoo, illetve feltörekvő sztárok, mint DezGamez és kajzoo várnak rád.

A versenyzők egyedi hangulatot teremtenek a pályán, és a sebesség iránti vágyukat a végsőkig hajszolják. Csatlakozz hozzánk a World of Tanks hivatalos csatornáján a szakértői kommentárokért Keyhandtől és Mofftól, vagy kövesd a kedvenc versenyződ győzelemhez vezető útját a saját Twitch-csatornáján.

A lélegzetelállító akció és az exkluzív Twitch-dropok garantáltak!

Nézd a hivatalos World of Tanks Twitch-csatornán

Versenyzők

Versenyző Nyelv Életrajz
Dakillzor EN Egy tapasztalt versenyző, aki azt mondja, hogy meg tudja verni Monsteryoo-t, és egész versenyzői pályafutása során még soha nem borult fel egy EBR-rel.
Dezgamez EN Sosem tudhatjuk, mi van a motorháztető alatt! De DezGamez még sosem tette próbára EBR-vezetési képességeit!
Fr3ddy DE Sok EBR-t felborított már, de Fr3ddy csapata azt mondja, hogy ezúttal megerősítették a futóművet, remélhetőleg így elkerülve a halálos robbanásokat!
jXcr ES Spanyol matadorunk már fiatal korától kezdve kifejezte a hot rodok és a programozás iránti szeretetét! (Elképesztő...)
kajzoo EN Meglehet, hogy a pályaútmutatói hasznosak, de lássuk csak, hogy teljesít, amikor először ül volán mögé!
KamilEater PL Azt mondja, meg akkor is meg tudja verni Dakillzort és Monsteryoo-t, ha az EBR-jének két kereke hiányzik.
marty_vole CZ Azt állítja, hogy egyszer megelőzött egy egyedi turbófeltöltős EBR 105-öst a Škoda T 27-esével! De csak a cseh elfogultsága beszél belőle!
Monsteryoo PL Egyesek szerint bekötött szemmel, hátramenetben vezetve is megnyerné a versenyt! Sima ügy. Daki kicsoda?
Mouzakrobat DE Mouzakrobat a 2023-as átalakított, kabrió Tigrisét akarta használni – a német mérnöki munka remekét.
MrScheff HU Az egész magyar közösség Scheffbe vetette bizalmát, reményeit és álmait! De nyugi, ne izgulj emiatt!
Orzanel EN Igazi román benzinvérű, de vajon képes lesz uralni az EBR-t a szűk kanyarokban?
QuickyBaby EN Hamilton napjai leáldoztak, mondta. Itt az ideje, hogy egy új brit versenyző kerüljön a porondra.
Skill4ltu EN Legutóbb, amikor az EBR-képességeit értékelte, egy banán volt a 10-ből! Versenyzők, vigyázzatok!

Rejtélyes Twitch-drop

Elérhető: 2023-12-07 17:00:00 és 21:00:00 (UTC) között

180 perc elteltével, egy a következőkből:

  • 5 db nagy méretű szerszámkészlet
  • 5 db nagy méretű elsősegélykészlet
  • 5 db automatikus tűzoltó készülék

vagy

Versenypályák

  • Glacier
  • Mannerheim Line
  • Fjords
  • Province
  • Abbey
  • Pearl River
  • Nebelburg külső gyűrűje
  • Klondike East
  • Klondike West
  • Karelia

Egy nagyszerű pálya, amely egyszerre ötvözi a kihívást jelentő terepet és a kockázatos, de gyors rövidítéseket.

A legnehezebbek közé tartozik, és a tavon átvezető extrém rövidítései miatt vált híressé.

Közismert a rejtett ugratóiról, amelyek könnyedén meglepik az embert, mind a városban, mind azon kívül.

A versenyzők és a nézők kedvence, és az EBR-verseny egyik alappillére. A pálya nagy része változatlan a bevezetése óta.

A pálya közepén található legélvezetesebb rövidítés – a falmászás – otthona. Tartsd rajta a szemed.

Az összes normál méretű pálya közül itt van a legtöbb lehetőség a versenyzésre. Nagyszerű gyorsítások és ugratók.

A legendás ugratók és az egész pályát körbevevő festői út elgondolkodtat, hogy miért is felejtetted el, hogy ez a pálya létezik.

Ez a lendületes pálya s-kanyarokkal indul, ami aztán egy egyedi hidas hajós ugratásban teljesedik ki.

A pálya különlegesebb oldala, ahol nem mindig a sebesség az egyetlen járható út. A legtöbb ugratót érdemes mérsékelt sebességgel megközelíteni.

BlackPrince1, a pályatervező verseny győztese tervezte és trükkös gyorsítókat és nagy ugratókat tartalmaz.

  • lila = normál út
  • sárga = gyorsító vagy kockázatos ugrató
  • kék = könnyű út
  • narancssárga = jokerkör
  • zöld = start
  • fehér = cél
  • cián/ibolya = ellenőrzőpont
  • piros kereszt = tiltott terület
  • piros vonal = veszélyzóna

Discord-tippjáték

Csatlakozz a World of Tanks-közösséghez a Discordon zajló exkluzív tippjátékunkon. Vedd az irányt az #ebr-race channel felé és tippeld meg, hogy ki viszi haza a győzelmet, hogy esélyed legyen megszerezni a jutalmakat!

A Discordon találkozhatsz a többi versenyrajongóval, csatlakozhatsz az élénk beszélgetésekhez és megoszthatod véleményedet mindenről, ami a World of Tankshez kapcsolódik.

CSATLAKOZZ A DISCORDHOZ

Új „Hotrod“ 3D-stílus

Szeretnéd magad igazi EBR-versenyzőnek érezni? Az idei nagy Ünnepi hadművelet dobozokkal exkluzív lehetőséged lesz megszerezni a vadonatúj „Hotrod“ 3D-stílust a X Panhard EBR 105 -höz!

Kölcsönözz a kerekes harcosodnak egy elegáns, stílusról és sebességről árulkodó megjelenést. Ne hagyd ki ezt a korlátozott ideig tartó lehetőséget, hogy feldobd EBR-ed kinézetét, és megmutasd versenyszellemed a harcmezőn.

SZEREZZ NAGY DOBOZOKAT

Ne maradj le az üvöltő motorokról, a csikorgó gumikról és az ádáz versenyekről Svitman EBR-versenyén. Ez nem csupán egy verseny; ez egy olyan élmény, amely ötvözi a World of Tanks izgalmait a francia kerekes járművek sebességével. Győzzön a leggyorsabb közreműködő!

Gördülj ki – gyorsan!

Vitasd meg Discordon

Bezárás