A testvérek párbaja szeptember 25-én kezdődik!

Részlet Ermelinda Jung személyes naplójából

Ezek a szövetségesek nem tanulnak a hibáikból. Jól kikaptak utoljára, és most pedig egy visszavágóra készülnek. Mit akarnak elérni? Nem képesek megérteni még az alapvető logikai koncepciókat sem? Esélyük sem lenne a győzelemre. Az egyenlet egyik oldalán (vagy mondhatni egyenlőtlenség) egy unalmas, merev, bürokratikus struktúra áll egy titkos nemzetközi összeesküvés látszatát keltve. A másik oldalon pedig egy sikeres, ambiciózus tudós és mérnök áll, aki bizonyította, hogy el tud bánni bármilyen behatolóval. Legyen szó akár az ő (és apja) találmányára pályázó betolakodókról, akik korlátozni szeretnék az emberi tudásvágyat.

Ami azonban még ennél is fontosabb: ez a merész tudós éppen most fejezte be az eddigi legnagyobb alkotását. Megtervezni és megépíteni egy erőteljes generátort/projektort persze nem egy nagy kihívás. Azonban teljesen más dolog egy ilyen eszközt összekapcsolni egy alacsony pályán keringő műholdcsoporttal, átirányítani az energiasugárt a bolygó felszínére, majd felszerelni egy vezérlőmodult egy páncélozott járműre. Végre kifizetődnek az álmatlan éjszakák, amelyet a szenvedélyemen, a Terven való munkával töltöttem. És persze ne feledkezzünk meg a több liter kávéról se, amelyet a személyes asszisztensem készített! Mindjárt hozatok ezzel a módosított sentinellel egy pezsgőt a pincéből – a Hyperion végre működőképes!

Hangfelvétel Hannelore Ritter naplójából

Egyesek a sajnálat helyett inkább csodálják vagy irigylik Ermelindát: a testvérem okos, gyönyörű és a korához képest sikeres is. Lehet, hogy megvan mindene, azonban lélekben gyötrődik. Az ambíció egy mindent felemésztő tűz, amelyet az eredmények táplálnak. Tisztában vagyok vele, hogy a húgom az élete egy nehéz szakaszában van. Én is voltam már hasonló cipőben. Csodagyerekekként lassan érünk, és egy erős elme könnyen becsaphatja önmagát. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a végtelen tudást azok keresik, akik kétségbeesetten vágynak az elismerésre – leginkább apánk részéről, akit oly naivan bálványoz a húgom. Ráadásul arra vágyik, hogy mások elfogadják, és hogy részese lehessen egy fontos ügynek. (Megjegyzés önmagamnak: Ez részben az én motivációm is – pontosan ezért segítek most a Szövetségnek a szuboptimális járműveik feljavításával. És igen, szeretem, amikor valaki megdicséri a megoldásaimat, illetve amikor a kezdő operátor, Jana, megpróbál lenyűgözni engem.)

Az a nagy probléma velünk, a wunderkinderekkel, hogy a játékszereink sokszor ártani tudnak másoknak – és természetesen önmagunkat is. Vajon Ermelinda tisztában van vele, hogy mekkora veszélyt jelent a legújabb találmánya? Ez már tömegpusztító fegyvernek minősül, de ami még rosszabb: a teljesítménye akár tovább is növelhető. Nem kerülhet rossz kezekbe (Megjegyzés önmagamnak: A Szövetségnek sok keze van. Hogy lehetsz biztos benne, hogy az egyik kéznek sincs hátsó szándéka, Hannelore?) Ermelindához hasonlóan rajtam is heget hagyott a becsvágyam. De túléltem – és most a bizonytalanság emészt fel apránként, a harmincas éveikben járó emberek fékezhetetlen ellensége.

De mindegy is... Mindenekelőtt meg akarom menteni a húgomat önmagától és a Szövetségtől egyaránt. A Szövetség túlságosan fél a találmányaitól, és nem veszi észre, hogy Ermelinda valójában senkinek sem akar ártani (Megjegyzés önmagamnak: Ó, remélem, nem tévedek! Lehet, hogy csak elvakít a testvéri szeretet). És fogalmam sincs, hogy honnan származik annak a gonosz szerkezetnek a neve: Hyperion. Papi nagyon szerette az északi legendákat, de egy idő után kedvet kaptunk a görög mitológiához is, és Ermelinda időnként megkért, hogy olvassak neki a titánokról és az istenekről. Hihetetlen sebességgel tudta lapozgatni a könyveket, de leginkább azt szerette, amikor hangosan olvastam neki. Ezt elmondta nekem egyszer.

Részlet Ermelinda Jung személyes naplójából

Mint kiderült, az erőviszonyok nem annyira kedveznek nekem, mint ahogyan azt korábban gondoltam. A forrásaim azt mondják, hogy a Szövetségnek van még egy ásza, amit nem vetettek be. A „treff dáma” talán találóbb kifejezés lenne erre, mivel az ütőkártyájuk maga a nővérem. Nem csoda, hogy ilyen könnyen elnyerte a bizalmukat. Egy dologban biztosan jobb nálam: a kapcsolatépítésben, illetve ezen kapcsolatok maximális kihasználásában. Hát, Hannelore, most túl messzire mentél. Ez jóval túlmutat a testvéri összetűzéseken. Lényegében párbajra hívsz engem – a családod ellen fordulsz, és szembeszegülsz mindennel, amit képviselünk! Hát akkor kezdődjék a tánc! Megkezdődik a „testvérek párbaja”!

Vitasd meg Discordon

Bezárás