A véletlenszerű események bemutatkozása az 1.23-as frissítésben

Parancsnok!

A World of Tanksben mindig is kulcsszerepet kapott a pályaelemekkel folytatott interakció, ugyanakkor e téren utoljára 2018-ban, az 1.0-s frissítés megjelenésekor került sor jelentős módosításokra. Azóta rengeteg ötletet vettünk górcső alá a World of Tanks csatatereinek fejlesztése kapcsán.

A véletlenszerű események bevezetésével most új szakaszába lépett a játék evolúciója! Az eredetileg a 2023-as Felderítő küldetés során felfedett véletlenszerű események végigjárták a fejlesztés összes lépcsőfokát, beleérrtve a prototípuskészítést a nyílt tesztelést, az 1.23-as frissítés keretében pedig immáron az éles szervereken is bemutatkoznak.

 
 

A véletlenszerű események rövid összefoglalója

Idézzük fel, hogy miről is szólnak a véletlenszerű események!

  • Négy pályán érhetők el:Himmelsdorf, Ruinberg, Prokhorovka és Safe Haven.
  • Adott időpontokban kerül rájuk sor, és ilyenkor jelentős hatást gyakorolnak a pályák nagy területeire. A hatásuk következtében a járművek számára járható új útvonalak jönnek létre, régi útvonalak válhatnak járhatatlanná, valamint új fedezékek és tüzelőállások jelennek meg.

Interaktív kép. További információk megtekintéséhez vidd a kurzort a kis térképen látható számok fölé. A kis térképen lévő objektumok csak tájékoztató jellegűek. Pozíciójuk az egyes fázisok kezdetén változhat.
Himmelsdorf
Prokhorovka
Ruinberg
Safe Haven

Egy vonat elhagyja a pályaudvart, majd megtámadják, és kisiklik. A kilőtt mozdony és a vagonok nagyszerű fedezékként szolgálnak, és segítenek a csapatoknak a nyílt terepen való átkelésben, valamint abban, hogy kisebb kockázattal lehessen megközelíteni az ellenséget.

Egy léghajó légvédelmi tűz következtében lezuhan, és a roncsai beterítik a központi teret és a vár egy részét. Ennek következtében ezen a területen és a szomszédos utcában fedezékek jönnek létre. Ezek a pozíciók sokkal előnyösebbek, és mind védekezésre, mind támadásra használhatók. A csapatok a várfalon lévő résen keresztül is lejuthatnak a hegyről a térre.

Két repülőgép zuhan az átjáróra, miután találat éri őket. A törmelékek mindkét csapat számára fedezéket biztosítanak. Ezekből a pozíciókból fel lehet deríteni az ellenfeleket, miközben viszonylag biztonságban maradhatsz. Ezenkívül a repülőgépek roncsai változatosabbá teszik a terület támadását és védelmét.

A pálya közepén lévő házakat légitámadás éri, és néhány szomszédos épület megsemmisül. Új átjárók jelennek meg közöttük, amelyek új utakat nyitnak a csapatok számára a támadáshoz.

Egy repülőgép csapódik a bunkerbe, amely a mennyezet beomlásához vezet, lezárva a folyosót. Ezért új útvonalat kell választanod. Azonban még mindig használható ideiglenes pozícióként a további harcokhoz.

A véletlenszerű események immár tényleg véletlenszerűek!

Az egyes eseményekre a négy pályán saját, egyéni eséllyel kerülhet sor, és ez az aktuális harci helyzettől függ. Hogy ne zavarjunk bele egyes ismerős harci helyzetekbe, a véletlenszerű események nem biztos, hogy bekövetkeznek a csata során. Légy résen, és lehetőség szerint a csata menete álljon az irányításod alatt!

  • A véletlenszerű események zónáját piros füst jelöli majd. Ahogy közeledsz a zóna határához, megjelenik egy figyelmeztetés. Ha belépsz a zónába, elkezdődik az eseményre vonatkozó visszaszámlálás. Ezt az időt arra használd, hogy stratégiailag legjobb pozíciót vedd fel a zónán belül vagy kívül! Vigyázz, nehogy összeütközz az esemény során megjelenő nagy tárgyakkal, objektumokkal, mert megsemmisülhet a járműved.

Forgatókönyvek a véletlenszerű eseményekhez

Az alábbi pályákon a véletlenszerű események látványos változásokat hoznak, amelyek átalakítják a csatamezőt, és új taktikai lehetőségeket teremtenek. Elmondjuk, mire számíthatsz.

Himmelsdorf: Egy Zeppelin-léghajó, amelyet találat ér egy vadászrepülőgép által, darabokra hullik, és a lakónegyedre zuhan. Továbbá a pálya szélén egy vonat gördül be az állomásra, ahol légi támadás éri.

Prokhorovka: Négy repülőgép halad az égen légvédelmi ágyúk kereszttüzében. A pálya hozzávetőleges közepén két repülőgépet találat ér, felrobbannak, majd a Prokhorovka-völgybe zuhannak, ahol új fedezék válik belőlük a tankok számára.

Ruinberg: Egy bombázóosztag szórja meg a központi teret és annak környékét: lebombázzák a területet, de tűz alá veszi őket az ellenfél légvédelme és vadászgépei.

Safe Haven: Egy lelőtt bombázó zuhan a bunker tetejére, amely így összeomlik.

Tippek a játékmenethez: Így változatják meg a véletlenszerű események a játékot

Minden véletlenszerű eseményre okkal kerül sor, és mindegyik átalakítja a csatateret és a kulcspozíciókat. Rajtad áll, mihez kezdesz velük!

  • Aknázd ki az új taktikai lehetőségeket:
    Légy tudatában a korábban elérhetetlen vagy veszélyes pozícióknak! A Himmelsdorf pályán például a „Banán” terület (az E7 és az F7 mező) most már biztonságosabb átjárásra adhat lehetőséget, vagy érdekes pozíciókat fedhet fel.
  • Oldd fel a tartós patthelyzeteket:
    A Prokhorovkan pályán a véletlenszerű események következtében lezuhant repülőgépeket fedezékként használhatod, hogy az ellenséges csapatra nyomást gyakorolva kiszorítsd őket beásott pozícióikból. Immár lehetőséged van felfokozni a teljesítményedet olyan, holtpontra jutott helyzetekben, amelyek korábban szinte feloldhatatlanok voltak.

  • Ragadd meg a váratlan lehetőségeket:
    A véletlenszerű események mindig meglepetésszerűek. Dinamikus játékmenetet teremtenek, hiszen merész lépésekre ösztönzik a feleket, például a szárnyak megtámadására vagy váratlan irányokból intézett hirtelen támadásokra.

A véletlenszerű események alapértelmezés szerint be vannak kapcsolva mind a négy pályán. Ugyanakkor a játékbeállítások közt a Fejlesztés alatt álló pályák jelölőnégyzetet használva kikapcsolhatod ezt a lehetőséget. Azt is megteheted, hogy adott pályát zársz csak ki. A pálya, amelyet kizársz, továbbra is szerepeni fog a pályakínálatban, de véletlenszerű eseményekre nem kerül sor rajta.

Technikai stabilitás

Kinyit

A véletlenszerű események – mivel nagy teljesítményű vizuális effektusokkal járnak – hatással lehetnek az eszközöd működésére. Az alacsony teljesítményű CPU-val és grafikus kártyával rendelkező eszközökön stabilitási és teljesítményproblémák (beleértve az FPS csökkenését) léphetnek fel a véletlenszerű események bekövetkezésekor.

Az alacsonyabb teljesítményű eszközökön a véletlenszerű események a képminőség csökkenésével járhatnak, illetve – annak ellenére, hogy a játékmenet teljes marad – előfordulhat, hogy az egyes effektusok nem jelennek meg teljeskörűen.

Összecsuk

Mi következik most?

A négy pálya véletlenszerű eseményei csak a kezdetet jelentik! Az a célunk, hogy fokozatosan még több pályát vonjunk be, hogy még több ehhez hasonló dinamikus tartalommal készülhessünk nektek – légy hát résen, és kövesd a fejleményeket!

Sok szerencsét, parancsnok!

Vitasd meg Discordon

Bezárás