[FRISSÍTVE] A Roham játékmód visszatér a Bíborvörös griffmadár szezonjával!

A Roham: Bíborvörös griffmadár szezonjának kezdési idejét módosítottuk: az esemény május 3-án veszi majd kezdetét, és egészen június 11-éig tart. 

A nyílt teszt eredményei és a visszajelzéseitek alapján úgy gondoljuk, hogy a cikkben említett csatamódosítók pozitív hatással lesznek a játékmód harci dinamikájára és a szerepképességek hatékonyságára. Ráadásul így lehetőséget tudunk adni a játékosaink számára, hogy még több járművel és taktikával kísérletezhessenek.

Ezeket a csatamódosítókat ezért implementálni fogjuk a hamarosan érkező Bíborvörös griffmadár szezonjába, a szezon során figyelemmel fogjuk kísérni őket, szükség esetén pedig módosítjuk őket.

Végre itt a tavasz, és az új évszakkal a Roham játékmód is visszatér a World of Tanks világába – készüljetek fel az izgalmas csatákra és az egyedi testreszabási jutalmakra!

 
 

A Bíborvörös griffmadár szezonja: általános áttekintés

Az új kompetitív játékmódunk bemutatását követően rövidebb szünetet tartottunk, kielemeztük a visszajelzéseitek, és további terveken kezdtünk el dolgozni, hogy miként tehetnénk a Roham játékmódot még izgalmasabbá. A játékmódon továbbra is dolgozunk a háttérben, és most szeretnénk elindítani a Bíborvörös griffmadár szezonját, amely május 3. és június 11. között lesz elérhető..

A Roham játékmód új szezonjában az általatok javasolt módosítások közül néhányat be szeretnénk vezetni a játékba. Továbbá számos új mechanikát is tesztelni szeretnénk, amellyel a Roham játékmód még változatosabb és élvezhetőbb lesz majd. És természetesen lehetőséget is szeretnénk adni nektek, hogy újra játszani tudjatok a kedvenc kompetitív játékmódotokkal. A jutalomalapot kibővítettük, így most lehetőségetek lesz exkluzív testreszabási elemeket is szerezni.

Mindeközben továbbra is gyűjtjük a játékstatisztikákat, és dolgozunk a 2023 őszén megjelenő következő szezon kvalifikációs csatáin is. Klassz meglepetésekkel készülünk – ne felejts el követni minket!

Változatosabb taktikák és dinamikus csaták!

A Roham játékmódot még változatosabbá és izgalmasabbá szeretnénk tenni. Ennek érdekében átdolgoztuk a járművek szerepképességeit. A nyílt teszt során pedig két különleges csatamódosítót is tesztelni fogunk. De haladjunk sorjában!

A járművek szerepképességeinek átdolgozása

Számos szerepképességet átdolgoztunk a Roham módban. A járműszerep-képességeket mostantól egyszerűbb feltölteni. Továbbá:

  • A képességek újratöltődési ideje jelentősen csökkent
  • Néhány képesség már a csaták elejétől elérhető lesz
  • Néhány képesség máshogy fog működni, például az Ösztönzés már az összes szövetséges járműre hatással lesz a csatatéren.

Nézd meg a változtatásokat.

A szerepképességek kiegyensúlyozása

Kinyit
Járműosztály Szerepképesség Változtatások
Közepes rohamharckocsik Harag A meglévő bónuszokon felül a Harag képesség immár a járműved lövegstabilizációját is javítja.
Sokoldalú közepes harckocsik Ösztönzés Az Ösztönzés képesség mostantól rád és a pályán lévő összes szövetségesre is érvényes.
Áttörő nehéz harckocsik Egy mindenkiért

Az Egy mindenkiért képesség most már a más szerepkörben játszó szövetséges járművek száma alapján növeli meg a legénységed fő képzettségi szintjét.

A fő képzettségi szint a szövetséges járművek között található szerepek száma alapján növekszik (például, ha a csatában két áttörő nehéz harckocsi van, akkor csak egy bónuszt fogsz kapni).

Támogató nehéz harckocsik Összpontosítás a célpontra Az Összpontosítás a célpontra képesség mostantól a csata elején első töltöttségi szinten lesz.
Mesterlövész páncélvadászok Telitalálat Ha a járművedet nem derítik fel a Telitalálat képesség ideje alatt és a harckocsival való tüzeléskor, akkor az átlagsebzésed alapértéke N%-kal meg fog növekedni.
Támogató páncélvadászok Megújulás A Megújulás képesség mostantól a csata elején első töltöttségi szinten lesz.
Sokoldalú könnyű tankok Felderítőrepülés A Felderítőrepülés képesség mostantól a csata elején első töltöttségi szinten lesz.
Összecsuk

Tekintettel a járműszerep-képességek megnövekedett hatékonyságára a csatában, speciális csatamódosítókat szeretnénk kipróbálni, amelyek a csaták sebességét befolyásolják majd. Ezeket a csatamódosítókat a nyílt teszt időszaka alatt vezetjük be a Roham játékmódban.

Csatamódosítók

A nyílt teszt során tesztelt csatamódosítók és az átdolgozott járműszerep-képességek változatosabbá és élvezhetőbbé teszik majd a Roham játékmód csatáit. Segítségükkel különböző taktikákat és manővereket is kipróbálhatsz majd.

Két csatamódosítót vezetünk majd be:

  • A Roham módban használható járművek életerejét 25%-kal megnöveljük
  • A fogyócikkek újratöltési idejét 90 mp-ről 45 mp-re csökkentjük

A nyílt teszt során a Roham módban két csatamódosító lesz elérhető. Ezek a csatamódosítók megnövelik a járművek életerejét, és csökkentik a fogyócikkek újratöltési idejét. A nyílt teszt során gyűjtött játékadatok és a visszajelzéseitek alapján döntünk arról, hogy ezek a mechanizmusok véglegesen bekerüljenek-e a játékba. Ha pozitív visszajelzést kapunk az egyes mechanizmusokról, akkor ezek az elemek be fognak kerülni a Roham játékmód következő szezonjába. Ha azonban nem nyerik el a tetszéseteket ezek a csatamódosítók, akkor nem fogjuk őket bevezetni.

A nyílt tesztnek nagy jelentősége van, és a segítségetekre is szükségünk lesz: kérjük, csatlakozzatok ehhez a kísérlethez, és osszátok meg velünk a véleményeteket.

Heti harci küldetések

A Bíborvörös griffmadár szezonjában két sor jutalom vár rád. Az első jutalomsáv előrehaladási rendszere változatlan marad, és lehetőséged lesz vadonatúj testreszabási tárgyakat is szerezni, amelyeket külön a Bíborvörös griffmadár szezonjához készítettünk. A jellegzetes státuszszimbólumok megszerzéséhez a rangrendszeren kell majd előrehaladnod.

  • Elsőéves
  • Vas
  • Bronz
  • Ezüst
  • Arany
  • Bajnok
  • Legenda
Az „Elsőéves” álcafestés a „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílushoz
Szárny és karom (Bíborvörös) 2D-stílus
WZ-111 model 5A
E 50 Ausf. M
T110E4
„Vas” álcafestés a „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílushoz
Dögcédulaelem: Tekintélypontok gravírozás
Dögcédulaelem: Vas háttér
„Bronz” álcafestés a „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílushoz
Dögcédulaelem: Bronz háttér
„Szárny és karom (Bíborvörös)” 2D-stílus egy további másolata
„Ezüst” álcafestés a „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílushoz
Dögcédulaelem: A bíborvörös griffmadár győzelmei gravírozás
Dögcédulaelem: Ezüst háttér
„Arany” álcafestés a „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílushoz
Dögcédulaelem: Arany háttér
„Szárny és karom (Bíborvörös)” 2D-stílus egy további másolata
„Bajnok” álcafestés a „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílushoz
A töviseken keresztül jelvény
Dögcédulaelem: Bajnok háttér
25 kötvény naponta egy ranglista-pozíció birtoklásáért
„Szárny és karom (Bíborvörös)” 2D-stílus egy további másolata
„Legenda” álcafestés a „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílushoz
A csillagokba jelvény
Az utolsó griffmadár becenévsáv
Dögcédulaelem: Legenda háttér
50 kötvény naponta egy ranglista-pozíció birtoklásáért
A „Szárny és karom (Bíborvörös)” 2D-stílus egy további másolata

A második jutalomsávban – a győzelmekért való előrehaladás helyett – egymást követő heti harci küldetéseket érhetsz majd el.

A szezon kezdetével 5 egyszerű küldetést teljesíthetsz majd. Minden küldetést egyesével, sorban tudsz teljesíteni, és az elvégzett feladatokért hasznos játékbeli jutalmakat kapsz majd. A heti küldetésszakaszok végével az előrehaladásod alaphelyzetbe áll, és egy új, azonos küldetéseket és jutalmakat tartalmazó sorozatot érhetsz majd el. A küldetéslista hétfőnként frissül.

  • 1. harci küldetés
  • 2. harci küldetés
  • 3. harci küldetés
  • 4. harci küldetés
  • 5. harci küldetés
1. harci küldetés

A teljesítés feltétele: Legyél a legjobb 5 játékos között a szerzett tekintélypontok alapján

Korlátozások: Csak a Roham játékmódban. Minden harci küldetés sorban teljesíthető

Jutalom: 1 nap WoT prémium fiók

2. harci küldetés

A teljesítés feltétele: Szerezz 150 tekintélypontot bármennyi csata során

Korlátozások: Csak a Roham játékmódban. Minden harci küldetés sorban teljesíthető

Jutalom: 100 000 + 50

3. harci küldetés

A teljesítés feltétele: Okozz 3000 életerőnyi sebzést bármennyi csata során

Korlátozások: Csak a Roham játékmódban. Minden harci küldetés sorban teljesíthető

Jutalom: 125 000 + 50

4. harci küldetés

A teljesítés feltétele: Semmisíts meg 3 ellenséges járművet bármennyi csata során

Korlátozások: Csak a Roham játékmódban. Minden harci küldetés sorban teljesíthető

Jutalom: 125 000 + 75

5. harci küldetés

A teljesítés feltétele: Nyerj meg 2 csatát

Korlátozások: Csak a Roham játékmódban. Minden harci küldetés sorban teljesíthető

Jutalom: 150 000 + 75

Miután teljesítettél egy 5 küldetésből álló sorozatot, egy különleges játékbeli fizetőeszközt, egy szerencsezsetont fogsz kapni. Gyűjts szerencsezsetonokat a szezon alatt, és szerezd meg a következő értékes jutalmakat a második jutalomsávon belül: egy vadonatúj progresszív 2D-stílus (az első jutalomsávban szintén elérhető), egy univerzális képzési útmutató, WoT prémiumfiók-napok és egyéb tárgyak.

A szerzett szerencsezsetonokért járó jutalmakat automatikusan megkapod. Amint összegyűjtöttél egy bizony mennyiségű szerencsezsetont, azonnal kapni fogsz egy értékes játékbeli tárgyat.

Pusztító sebzés
Feltételek:
Okozz 25 000 / 225 000 / 550 000 HP sebzést Roham módban.
 
Jutalom:
1 „Pusztító sebzés 1” embléma
1 „Pusztító sebzés 2” embléma
1 „Pusztító sebzés 3” embléma
Kiállítási teljesítmény
Feltételek:
Vívj meg 10/25/50 csatát Roham módban egy „Szárny és karom (Bíborvörös)” stílust használó járművel.
 
Jutalom:
1 „Kiállítási teljesítmény 1” embléma
1 „Kiállítási teljesítmény 2” embléma
1 „Kiállítási teljesítmény 3” embléma
Irány a foglalókör
Feltételek:
Szerezz összesen 250/500/750 bázisfoglalási/védelmi pontot Roham módban.
 
Jutalom:
1 „Irány a foglalókör 1” embléma
1 „Irány a foglalókör 2” embléma
1 „Irány a foglalókör 3” embléma
Taktikai előny
Feltételek:
Csapatként foglaljatok el összesen 15/150/375 fontos pontot Roham módban (a játékos és csapattársai által elfoglalt pontok egyaránt számítanak).
 
Jutalom:
1 „Taktikai előny 1” embléma
1 „Taktikai előny 2” embléma
1 „Taktikai előny 3” embléma
Amíg újra találkozunk
Feltételek:
Semmisíts meg 15/150/300 ellenséges járművet Roham módban.
 
Jutalom:
1 „Amíg újra találkozunk 1” embléma
1 „Amíg újra találkozunk 2” embléma
1 „Amíg újra találkozunk 3” embléma
 
 
 
 
 

Harci társak
Feltételek:
Nyerj meg 25 csatát egy 2 személyes szakasszal Roham módban
 
Jutalom:
1 „Harci társak” felirat
[DREAM_TEAM]
Feltételek:
Nyerj meg 5 csatát Roham módban egy olyan szuper szakasz tagjaként, amely egy klán játékosaiból áll
 
Jutalom:
1 „[DREAM_TEAM]” felirat
Élharcos
Feltételek:
Legyél te az első, aki megsemmisít egy ellenség járművet Roham módban 10 alkalommal
 
Jutalom:
1 „Élharcos” felirat
Szuper szakasz!
Feltételek:
Nyerj meg 15 csatát Roham módban egy szuper szakasz tagjaként
 
Jutalom:
1 „Szuper szakasz!” felirat
Megállíthatatlan
Feltételek:
Maradj egyedül legalább 3 ellenséges jármű ellen Roham módban, és nyerd meg a csatát
 
Jutalom:
1 „Megállíthatatlan” felirat
Ragadozó
Feltételek:
Deríts fel vagy semmisíts meg 500 ellenséges járművet a Roham módban
 
Jutalom:
1 „Ragadozó” felirat
7v7
Feltételek:
Legyél a legjobb játékos a csapatodban a szerzett tekintélypontok alapján, 50 alkalommal Roham módban
 
Jutalom:
1 „7v7” felirat
Royal Flush
Feltételek:
Semmisíts meg 5 ellenséges járművet egy Roham mód csatában
 
Jutalom:
1 „Royal Flush” felirat
Halálos iramban
Feltételek:
Nyerj meg egy csatát Roham módban az összes ellenséges jármű megsemmisítésével kevesebb, mint 150 másodperc alatt.
 
Jutalom:
1 „Halálos iramban” felirat
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Vadonatúj testreszabási jutalmak

Az első jutalomsávot frissítettük: különleges testreszabási tárgyakat találhatsz majd itt. A tárgyak gyönyörű bíborvörös színben pompáznak, és így pontosan passzolnak a szezon tematikájához. A heti harci küldetésekért járó hasznos játékbeli tárgyak mellett a következőket is megszerezheted:

  • Egyedi dögcédulaelemek, például gravírozások és hátterek
  • Nagyszerű griffmadaras mesterjelvények a két elit rang, a bajnok és a legenda eléréséért
  • A gyönyörű „Az utolsó griffmadár” becenévsáv
  • Egy klassz progresszív 2D-stílus: Miután lejátszottad az első csatádat ebben a játékmódban egyből meg fogod kapni a stílus I. szintjét. Ahogy új rangokat és jelentős mérföldköveket érsz el bizonyos csatákban vagy csatasorozatokban a stílusod további 2D-elemekkel fog bővülni. A legimpozánsabb álcázással rendelkező VII. szintű stílust (ez a legnagyobb szint) akkor kapod meg, ha eljutsz a Legenda rangig.

Bármelyik járművön használhatod ezt a stílust (a jelenlegi szezontól kezdve).

Pálya-kiegyensúlyozás és két új csatatér

Az 1.20.1-es frissítés nyílt tesztje során módosítani fogunk a fontos pontok helyzetén a Roham játékmód pályáin, és próbáljuk meghatározni azok ideális pozícióját. Két új helyszínt is bevezettünk a Roham játékmód jelenlegi pályakészletében: a Glacier és az Airfield pályát. Csatlakozz a nyílt teszthez, és járulj hozzá a játék fejlesztéséhez! A véleményed sokat jelent számunkra!

A fontos pontok elhelyezkedése a pályákon változhat, a végleges döntést az 1.20.1-es frissítés nyílt tesztje után hozzuk meg.

Szuperszakaszokra vonatkozó limit

A Bíborvörös griffmadár szezonjában eltávolítjuk a legmagasabb és a legalacsonyabb pontszám közötti különbségre vonatkozó limitet a szuperszakaszok létrehozásánál. Most már korlátozások nélkül csatlakozhatsz a barátaid szuperszakaszához a rangodtól és a hadosztályodtól függetlenül. Például akkor is tudsz csatlakozni az Arany rang szuperszakaszaihoz, ha csak Elsőéves ranggal rendelkezel.

A csatabeosztásokon is módosítani szeretnénk, hogy a szuperszakaszok másik szuperszakaszok ellen kerüljenek egy csatába.

Jelzések a kis térképen és hangkommunikáció

Még egy módosítást szeretnénk bevezetni a visszajelzéseitek alapján: eltávolítjuk a kis térképen való jelzésekre vonatkozó limitet, így a szuperszakaszokban lévő játékosok könnyebben tudják majd koordinálni műveleteiket a csatatéren. Így könnyebben tudsz majd kommunikálni a csapatoddal. Az egyedül játszó parancsnokok is többször jelezhetnek majd a kis térképen.

A hangkommunikációt is kissé módosítottuk. Ha be volt kapcsolva nálad a hangkommunikáció a csata végén, miközben egyedül játszottál, akkor a következő csatában is hasonló beállítások lesznek érvényben.

Bérelt járművek és Battle Pass-pontok

Bérelt járműveket fogsz kapni a szezon elején (a WZ-111 model 5A, az E 50 Ausf. M és a T110E4 harckocsit). A szezon végéig a fiókodban maradnak, a szezon végeztével pedig el lesznek távolítva.

Ezeket a bérelt járműveket csak a Roham játékmód csatáiban használhatod. Nem léphetsz be Normál és más típusú csatákba ezekkel a harckocsikkal.

A Roham játékmódban Battle Pass-pontokat is szerezhetsz.

Reméljük, élvezni fogod a Bíborvörös griffmadár szezonját, parancsnok! Örömmel fogadunk bármiféle visszajelzést a Roham játékmód változtatásaival kapcsolatban, így könnyebben tudunk majd dönteni a következő szezon végleges verziójáról.

Vitasd meg Discordon

Bezárás