Mirny: Reménytelenség – Ideje kideríteni az igazságot!

Kezdődik a Mirny: Reménytelenség!

Október 18. 08:30 (CEST)

Eligazítás

Besorolás: Szigorúan titkos
Helyszín: Főhadiszállás
Felelős vezető: Simić ezredes, a Mirny-13 hadművelet irányítója

Parancsnok!

Mirny-13-ban iszonyatos a helyzet.

A katonai személyzet és felszerelés tervezett visszavonása Mirnyből az ütemezés szerint megtörtént, kizárólag a tudóscsapat tagjai maradtak a területen. Öt nappal később felderítőink nagy energiaingadozást észleltek a város romjai között. Valaki vagy valami aktiválta Magnust, és ezzel új dimenziók közötti hasadékot hozott létre. Perceken belül jelentősen megnövekedett a területen az ellenséges aktivitás, számtalan új típusú anomáliát és mirium táplálta páncélozott járműveket láttak. A mirium is felkavarodott, és gyorsan növekvő kristályos struktúrákat hozott létre. Ennek köze lehet ahhoz, hogy a terepen tartózkodó személyzet tagjai jelentős szintű pszichés stresszhatásról számoltak be, amit a külső forrásból származó, tisztán érzékelhető mentális nyomásnak tulajdonítottak.

A Parancsnokság nem elégedett meg a vizsgálódással, magyarázatot keresett a történtekre. Úgy véltük, ilyennel Hope, a tudóscsapat vezetője szolgálhat. Mióta elkezdődött ez az egész zűrzavar, próbáltunk vele rádión kommunikálni, de nem jártunk sikerrel. Mirnyben sem tudtuk rögtön előkeríteni. Ám ekkor új jelentések érkeztek egy fiatal nőről, aki sértetlenül járkál az ellenséges harckocsik között. A gépezetek nyilvánvalóan észlelték a jelenlétét, mivel reagáltak rá, és változtattak viselkedésükön, amint a közelükbe ért. A személyleírások és fényképek alapján a nő Hope volt.

X73-H
084-N
040-M
051-M
054-M
X63-I
000-I
Hope

A Mirny-13 Helyszíni Kutatóközpont tudóscsapatának korábbi vezetője. Ő a legavatottabb szakértő a mirium és gyakorlati alkalmazása, valamint az élőlényekre és gépekre gyakorolt hatása terén. Hope személyes aktáihoz korlátozták a hozzáférést, de úgy tudni, hogy egy ideig Merkulov professzorral dolgozott együtt.

Röviddel azt követően tűnt el Mirny-13-ban, hogy aktiválták Magnust és az anomália is újra aktívvá vált. Számos bizonyíték utal arra, hogy összejátszik az ellenséggel. Az, hogy önszántából vált-e árulóvá, vagy a mirium hatása alá került, máig tisztázatlan.

Szigorúan
titkos
Martin Novak

Novak százados a sok harckocsizó egyikeként került Mirny-13-ba, miután az anomália először megjelent. Ő a kevés túlélő egyike, ráadásul az egyetlen, akit a rehabilitáció után szolgálatra alkalmasnak találtak.

A bátor és rendíthetetlen Martin tehetséges parancsnok, aki alkalmazkodni tud a kedvezőtlen körülményekhez, lojalitása az ügyhöz pedig néha a fanatizmus határát súrolja. Harci tapasztalata és emberi tulajdonságai révén egyértelműen ő a legjobb választás a Hope elfogásával megbízott csapat élére.

Szigorúan
titkos
Mirny-13

A távoli, száraz sztyeppén olajos településként alapították a 40-es években. 1951-ben az olajban felfedezték a – városról elnevezett – miriumot, és ekkor a teljes területet (vagyis 3650 km²-t) lezárták. Miután létrehozták a kutatóintézetet, Mirny-13 lakossága tudósokkal, katonákkal és családjaikkal gyarapodott. 1954-ben megépült a Magnus, amely kezdetben miriumfinomítóként és -raktárként működött.

1963-ban egy, a közeli Arzagir-sokszögben végzett nukleáris teszt folytán a mirium addig nem ismert jelenségeket produkált. Mirny-13 10 000 fős lakosságát a teljes katasztrófa előtt néhány órával evakuálták.

Szigorúan
titkos
Mirium

Egy 1951-ben felfedezett, rendhagyó anyag. Sok, a fizika több törvényének is ellentmondó tulajdonsága van. Ezek némelyike akkor tapasztalható, ha a miriumot elektromágneses sugárzásnak teszik ki. Ide sorolhatók az ismeretlen természetű kisugárzások, amelyek emberekben erős pszichikai nyomás érzetét keltik.

Bár keveset tudunk a miriumról, több területen alkalmazható: ez Magnus energiaforrása és megedzi a fémötvözeteket. Az anyag kapcsán sok dologra nincs magyarázat. Ilyen a komplex mechanizmusok lemásolására vonatkozó képessége, valamint az, hogy önmagát vonzva képes a mozgásra és az összeolvadásra.

Szigorúan
titkos
Magnus

Egy Merkulov professzor vezette tudóscsoport fejlesztette ki, majd építette meg 1954-ben ezt a számos funkcióval rendelkező készüléket. Nagy mennyiségű mirium finomítására és biztonságos tárolására alkalmas, emellett anyag-energia-átalakításra, illetve -projektálásra is használható. Az anomálián belül Magnust a csapat „fázisok” elnevezésű dimenziós rétegek közötti áthelyezésére használják.

Az eszközben használt technológia miatt egyes harckocsizók természetfeletti erőt tulajdonítanak neki. A Parancsnokság előadásokkal és röplapokkal igyekszik kigyomlálni ezeket a hiedelmeket.

Szigorúan
titkos
A katasztrófa

1963. október 4-én csekély hatású anyaggal végeztek polgári célú nukleáris tesztet az Arzagir-sokszögben (21 km-re Mirny-13-tól). Az azt követő napokban a Magnusban lévő mirium zavarossá vált, és a lakosság pszichés zavarokat kezdett tapasztalni magán. A földből szivárgó mirium és a növekvő sugárzás miatt október 10-én elrendelték Mirny-13 teljes evakuálását.

A következő napokban különlegesen kiképzett tankokban felderítőket küldtek a területre. Ők több különös jelenséget észleltek, köztük egy nagy dimenzionális hasadékot, amelyből ellenséges páncélozott járművek bukkantak elő.

Szigorúan
titkos
A Halhatatlan

A dimenzionális hasadékba vezetett első bevetés során a harckocsik számos ellenséggel ütköztek meg. Az ellenfelek között voltak a mieinkre emlékeztető harckocsik, de még azok is merőben eltértek az emberi mérnöki szabványoktól. A túlélők leggyakrabban a „rémálomszerű” szóval írták le ezeket.

A Halhatatlan sokáig ezen groteszk gépezetek csúcsát jelentette. Az ikerágyúkkal felszerelt óriási tankot halálosan sugárzó aura vette körül, és minden általunk bevetett fegyverrel szemben sebezhetetlennek bizonyult. A tudóscsapat végül rájött, hogy úgy intézhetjük el, ha becsalogatjuk az anomália legmélyebb rétegébe. De már nem a Halhatatlan a harckocsizók legborzalmasabb rémálma...

Szigorúan
titkos

Miután rádöbbentünk, hogy legjobb miriumszakértőnk árulást követett el, a Parancsnokság különleges csapatot küldött Hope letartóztatására. A különítmény vezetésével Mirny-13 veteránját, Martin Novak századost bízták meg. Novak osztagát utoljára akkor látták, amikor beléptek a hasadékon. Ezt követően nem sokkal megszűnt velük a kapcsolatunk, és azóta sem állt helyre.

Ezen különleges körülmények elit egységek – köztük a te egységed – bevetését tették indokolttá. Fel kell derítened Novak osztagának hollétét, és segítened kell őket a küldetésükön – vagy átvenni a küldetés végrehajtását, amennyiben a cél nem valósult meg. Feltételezéseink szerint az anomáliával érintett terület több rétegében új fenyegetéssel kell szembenézned.

Sündisznó

Tüskékkel felszerelt önhajtású objektumok, amelyek fekete színük és gömb alakjuk miatt úgy néznek ki, mint a tengeri aknák. A Sündisznók csoportosan vagy egyedül is támadhatnak, és az ellenséggel való ütközéskor felrobbannak. Csak így tudnak kárt okozni. Gyorsan mozognak, és bármikor könnyen irányt váltanak.

Amint felbukkannak, a csapatnak az elpusztításukra kell fókuszálnia. Gyenge páncélzatuk miatt nagyon sérülékenyek.

Alfa sündisznó

Nagy méretű, gömb alakú, önhajtású objektumok, amelyek tulajdonságaikban és viselkedésükben hasonlítanak a szokványos Sündisznókhoz, azonban nagyobb sebzésre képesek. Miután megsemmisültek, több Sündisznóra esnek szét.

Miután felbukkan egy Alfa sündisznó, fontos, hogy az egész szakasz az elpusztítására törekedjen.

Nyúl

Jó manőverezőképességű könnyű harckocsik, amelyek próbálják elkerülni a harcokat, és lehetőség szerint visszavonulnak. Főként a felderítő szerepét töltik be. Mozgás közben egy tűzcsíkot hagynak maguk után – valószínűleg az üzemanyag- vagy a kenőrendszerük hibája miatt.

Miután megsemmisültek, a Nyulak nagy mennyiségű miriumot ejtenek el.

Őrző

Ezek a közepes és nehéz tankok csoportosan támadnak – minél többen vannak, annál agresszívabban viselkednek. Mivel primitív taktikákat alkalmaznak, ezért kiszámíthatóak a harcban.

Az Őrzők jelentős veszélyt jelentenek, ha egy parancsnoki jármű irányítása alatt állnak.

Alfa

Nagy méretű, jól védett járművek, amelyek nagy tűzerővel rendelkeznek. Agresszívan, de nem meggondolatlanul viselkednek: a harcok során a gyenge pontjaikat rejtve próbálják tartani.

Érdemes elkerülni velük a frontális konfrontációt.

Vadász

Rendkívül veszélyes ellenséges harckocsi, amely mérete és elképesztő túlélőképessége miatt érdemel figyelmet. Jól védett, és csak néhány gyenge ponttal rendelkezik.

A Vadászok rendkívül kitartóak, és addig üldözik célpontjukat, amíg az meg nem semmisül. Jelentések szerint háromfős csoportokban tevékenykednek.

Prémvadász

Egy könnyű, jól manőverezhető kerekes jármű, amely valahogy képes pusztító zónákat létrehozni, és így nagy mennyiségű sebzést okozni az ott tartózkodó játékosok járművének.

A Prémvadászok elsődleges célpontok: a csapatnak mindig törekednie kell arra, hogy a lehető leggyorsabban megszabaduljanak tőlük.

Elveszett

Expedíciós tankok, amelyek a mirium hatására átálltak az ellenség oldalára. Gyenge páncélzattal rendelkeznek, azonban nagy a tűzerejük, és igen mobilisak.

Az Elveszettek közepes vagy magas prioritású célpontok. Jelentések szerint háromfős falkákban tevékenykednek.

Fertőzött

A Fertőzöttek a csapattagok járműveinek gonosz megfelelői. Mivel csak nemrégiben kerültek a mirium hatása alá, komplex viselkedést tanúsítanak a csaták során. És ami a legfontosabb: az anomáliák hatásait is képesek használni.

A Fertőzöttek nagyon veszélyes ellenségek. A csapat hatékony koordinációjára van szükség a legyőzésükhöz.

A Halhatatlan

Ez a mechanikus rémség az anomálián belül üldözi a harckocsizókat, és az esetek nagy részében sebezhetetlen. Most már tudjuk, hogy akkor válik sebezhetővé, ha vissza sikerül szorítanunk az anomália legmélyebb szintjére. Azonban még így is rendkívül veszélyes ez a miriummal megerősített acélbestia, és HESH lövedékei ugyanakkora pusztítást képesek végezni.

Fertőzött M103

Ebben a torz, felduzzadt gépben még mindig felismerhető az egykori Góliát – az M103 módosított verziója, amelyet a Mirny-13 első expedíciója során használtak. Még a nehéz tankok parancsnokai se támaszkodhatnak a járművük páncéljára, amikor szembekerülnek ezzel a szörnyeteggel: ez az ellenség páncéltörő lövedékek sorozatát képes kilőni.

[ADAT TÖRÖLVE]

A Mirny-13 veteránjai azt mondják, hogy amikor belépsz az anomáliába, a legrosszabb rémálmaid is felszínre kerülnek – és ezeket a rémálmokat a mirium néha fém formájában kelti életre. Ez az ellenfél a bizonyíték, hogy ezek a történetek nem csupán téveszmék.

Tartsd nyitva a szemed, és bármi is történik, őrizd meg a hidegvéred! Sok szerencsét odakint, parancsnok! Neked és az egységednek is szüksége lesz rá.

Vitasd meg Discordon

Bezárás