Az ítélet napja: a háttértörténet számít

 
 

Egyes emlékek élénkebbek, mint mások.

Például egy harci késsel fába vésett „NINCS VÉGZET” felirat látványa.

Ez a két szó arra emlékeztet minket, hogy a jövő formálható, és mindig van esélyünk nyerni: még akkor is, ha a helyzetünk teljesen reménytelennek tűnik. Így történt ez a kétségbeesett anya esetében is, amikor védeni próbálta fiát egy förtelmes, embertelen erejű ellenséggel szemben. A győzelemre mindig van esélyünk: a szabályokat módosítani és akár újraírni is lehet. Az ellenségeinkből később barátok lehetnek, a megváltásra pedig mindig van lehetőség: egy kiborgbérgyilkos átállhat, és megtanulhatja, hogy az emberek miért is sírnak. A győzelemre mindig van esélyünk: még ha brutálisan le is győznek minket, mindig megtaláljuk magunkban az erőt, hogy talpra álljunk.

Az emlékek a múltba vesznek, és ezért sokszor a kézzelfogható, maradandó emléktárgyakat őrizzük magunknál. Az ítélet napja esemény során pedig lehetőséged lesz rengeteg ilyen emléktárgyra szert tenni, amelyeket majd a garázsodban raktározhatsz el.

A jövő végleges medál
Mimetikus poliötvözet 2D-stílus
John Connor parancsnok
 
 
T-800 parancsnok
„Hasta la Vista, bébi” felirat
Gép matrica
Visszatérek felirat
 
T-832
Az év anyja matrica
No Problemo felirat
Lépj be az örökkévalóságba 2D-stílus
Sarah Connor parancsnok
Bemutató plakát matrica
Skynet bástya 2D-stílus
T-1000 parancsnok

Parancsnokok

Most lehetőséged lesz kihangsúlyozni a játékstílusodat a kedvenc járműveiddel és parancsnokaiddal, akik filmben elhangzott klasszikus soraikat hangoztatják majd.

Interaktív kép. Válassz ki egy parancsnokot, hogy elolvashasd a hozzá tartozó leírást.

John Connor
Vakmerő és tiszteletlen – mint bármelyik más tinédzser –, azonban a jelenlétében érezheted a jövőbeli vezetőre jellemző merészséget, aki majd megszervezi a saját születését, és átállítja az oldalára ellenségét.
T-800
Egy klasszikus, jól bevált és szívós modell, amelynek alkalmazkodóképességét nem szabad lebecsülni. Képes tanulni a tapasztalatok alapján, és akár át is tudja írni a saját programját!
Sarah Connor
Egy elszánt védelmező, akit semmi sem akadályozhat meg abban, hogy jobb harcossá váljon. Számára minden harc egy újabb lehetőség, hogy valami újat tanuljon, és még egy lépést tegyen a nagyobb célja felé.
T-1000
Az érzelmesség nem az erőssége ennek a modellnek, azonban jellemző rá a hidegvérű racionális gondolkodás és a taktikai sokoldalúság. Nagyon kevesen láthatták csak, hogy valamikor is csődöt mondjon ez a modell a csatamezőn.

2D-stílusok

Mimetikus polialoid: Még ha majdnem legyőzhetetlen vagy is (mint a T-1000), néha te is el fogsz szenvedni sérüléseket. A folyékony polialoid minden találatra és az ellenségnek okozott minden deformációra „emlékszik” majd.

Skynet-bástya: Ennek az optikus álcának a mintáját egy mesterséges intelligencia fejlesztette ki. Ha szépséget látsz benne, akkor az csakis a szerves elméd elfogultságának köszönhető: a fejlesztés során a legfontosabb szempont a teljesítmény volt. Még a különlegesen kiválósági jelek és a lövedéket ábrázoló matricák is csak azt a célt szolgálják, hogy meg lehessen különböztetni a jól teljesítő modelleket a többi egységtől abban az esetben, ha közvetlen irányításra nincs lehetőség.

Lépj be az örökkévalóságba: Önkéntes áldozatot hozni egy olyan csapatért, amelynek tagjai nem a te fajtádat képviselik, egy igazán ritka alkalom. Azonban az ehhez hasonló döntések képesek megfordítani még a jelentősebb csaták kimenetelét is, és olyan eseményeket indíthatnak el, amelyek egykor valószínűtlennek és elképzelhetetlennek tűntek.

Matricák

Az év anyja matrica olyan, mint egy, az emberiségnek szóló óda. Ezt a címet többféleképpen ki lehet érdemelni. Ennek az egyik módja például, ha az adott személy hajlandó feláldozni magát, hogy megvédjen valaki mást (például a saját gyerekét).

A Bemutatóplakát matrica a döntéshozatal pillanatát testesíti meg – mint, amikor gyerekként bemutatóplakátokat bámulva álltunk a mozi előtt, és próbáltuk eldönteni, hogy vajon jó lesz-e ez a film. Majd megvettük a jegyet, és belevetettük magunkat az akcióba. De hogy mekkora élmény volt is ez!

A Gép matrica a következő gondolatot képviseli: tegyünk meg mindent a feladat teljesítése érdekében. Valószínűleg a morálért felelős egység úgy döntött, hogy a feladat helyes célt szolgál, és itt az idő azt kiváló hatékonysággal és gépszerű tökéletességgel teljesíteni.

Feliratok

Az ikonikus „Visszatérek”, „No problemo” és különösképpen a „Hasta la Vista, bébi” kifejezés nem csak mérvadó szavakat képviselnek, hanem egy mesterséges gépezet hozzáállását jelzik az univerzum és egyben önmaga felé is: vagyis egy erőteljes, értelmes és egyre öntudatosabbá váló harci egység felé. Amint eltanulja az iróniát az emberi barátaitól, máris megtalálja az önkifejezés módját. Kerüli a triviális öniróniát, és inkább a király „bármit meg tudok csinálni” hozzállást részesíti előnyben. Mindannyian képesek vagyunk átlépni a saját határainkat, és így megérteni, hogy miként látják mások a világot. No problemo!

T-832 tank

Ez a tank annak a kohónak a féméből készült, ahol a T-1000 (és kicsit később) a T-800 is megsemmisült, tehát a jármű mindkét modell jellemzőit magán hordozza. A T-832 ötvözi a T-800 hidegvérű gondolkodását és alkalmazkodóképességét, és a T-1000 határozottságát és a győzelmet középpontba helyező személyiséget. Vidd el egy körre a járművet, és rövidesen rá fogsz jönni, hogy egy fém gépezet kiváló társ lehet a csatatéren.

Az itt megjelenített paraméterek olyan járműre érvényesek, amelyen a személyzet minden egyes tagja 100%-os fő képzettségi szintre van kiképezve. Egyes járműjellemzők tovább javíthatók a parancsnok fő képzettségi szinthez adott bónuszával, a legénység készségeivel és képességeivel, valamint speciális játékbeli tárgyakkal.
Fő jellemzők
Tűzerő
Túlélőképesség
Mobilitás
T-832
VIII
Átlagsebzés
320/320/420
 HP
Átlag átütőerő
218/252/53
 mm
Életerő
1 550
 HP
Végsebesség / Tolatási sebesség
35/14
 km/h
Parancsnok
Irányzó
Vezető
Rádiós
Töltő
Töltő
Tűzerő
Átlagsebzés
320/320/420
 HP
Lőszer
43
 lőszer
Átlag átütőerő
218/252/53
 mm
Löveg újratöltési ideje
11
 mp
Szórás 100 m távolságon
0,33
 m
Löveg süllyesztési / emelkedési szöge
−10/20
 fok
Célzási idő
1,7
 mp
Lőszer típusok
Lövedék sebesség
AP
945
 m/s
APCR
1 181
 m/s
HE
945
 m/s
Túlélőképesség
Mozgó jármű álcázása
2,91/0,61
%
Életerő
1 550
 HP
Álló jármű álcázása
5,81/1,22
%
Járműtest páncélzat
127/76/51
 mm
Rádió hatótávolság
745
 m
Torony páncélzat
298/197/152
 mm
Látótáv
390
 m
Toronyforgatási sebesség
25
 fok/mp
Mobilitás
Motor teljesítménye
865
 LE
Fajlagos teljesítmény
15
 LE/t
Forgás sebesség
29
 fok/mp
Végsebesség / Tolatási sebesség
35/14
 km/h
   

Medál

Amint összegyűjtötted a Terminátor 2 gyűjtemény összes tárgyát és csomagját, A jövő végleges medál egyfajta kulcsként fog szolgálni, amellyel kinyithatsz majd egy általad megszerzett, értékes emléktárgyakat tartalmazó dobozt. Ez egyfajta emlékeztetőül is fog szolgálni: a jövőt csak az ismeretlen előtti tetteink határozzák meg. Csatára fel – a jövőért!


Terminator 2: Judgment Day, T2, THE TERMINATOR, ENDOSKELETON, and any depiction of Endoskeleton are trademarks of STUDIOCANAL S.A.S. All Rights Reserved. ©2023 STUDIOCANAL S.A.S. ® All Rights Reserved.

Footage from “­­­­­­­­Terminator 2: Judgment Day” © 1991 STUDIOCANAL All Rights Reserved used with permission of STUDIOCANAL S.A.S.

“TERMINATOR 2 MAIN THEME” Composed and Performed by BRAD FIEDEL © & ℗ 1991 STUDIOCANAL, A CANAL+ COMPANY

Vitasd meg Discordon

Bezárás